kapubanner for mobile

Harminc új munkahely az egri Agria Humán Kft.-nél

Harminc új munkahely jött létre a zömmel megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató vállalkozásnál, az egri Agria Humán Nonprofit Kft.-nél.

images

Üzemcsarnokká alakította az egri Agria Humán Nonprofit Kft. a cég székhelyéül szolgáló egykori iskola tornatermét, a 60 millió forintos fejlesztésnek köszönhetően jöttek létre az új munkahelyek.

A társaságnál tavaly 425-en dolgoztak, jelenleg már 630 alkalmazottjuk van, közülük 560-an megváltozott munkaképességűek. Kétszázan 4 órás munkaidőben dolgoznak. A kft. főként nyomdaipari utómunkákkal, szolgáltatásokkal, szelektív hulladékkezeléssel foglalkozik, illetve varrodai munkákat végez.

Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára köszöntőjében hangsúlyozta: a kormány továbbra is biztosítani fogja a megváltozott munkaképességű emberek számára a lehetőséget arra, hogy a szociális ellátásuk mellett a képességeiket kibontakoztató, valódi értéket teremtő munkát végezhessenek. - Cél, hogy akinek az állapota lehetővé teszi, munkát vállalhasson - mondta. - Míg négy évvel ezelőtti mintegy 40 ezer, ma már 80 ezer megváltozott munkaképességű ember dolgozik az országban - mutatott rá az államtitkár.

Szavai szerint ezt az irány a következő négy évben is folytatják. Ennek érdekében három új pályázatot írtak ki, közülük kettő még az idei évre vonatkozik, és további 650 megváltozott munkaképességű ember foglalkoztatását, illetve álláshelyek átalakítását teszi lehetővé.

A legjelentősebb, a 2015-ös bértámogatásokra vonatkozó pályázat beadási határideje október végén jár le - hívta fel a figyelmet.

Czibere Károly kitért arra is, hogy reményeik szerint sikerül a jövő évi támogatások keretösszegét növelni, illetve olyan ösztönzőket is be tudnak építeni a pályázati rendszerbe, amelyek még több munkáltatót sarkallnak majd megváltozott munkaképességű embereket alkalmazására.

Habis László (Fidesz-KDNP), Eger polgármestere arról beszélt, hogy a város az elmúlt négy évben elkötelezetten dolgozott a munkahelyteremtésen, azon, hogy mindenki, aki dolgozni akar, találhasson magának munkát. "A ciklus során 30 százalékkal csökkent az álláskeresők száma a városban, a munkanélküliségi ráta most 5,73 százalékos, ami lényegesen jobb a megyei és a régiós adatnál" - mondta.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
110 új munkahely jön létre Mezőtúron

A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk

50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban

A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk

Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál

A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk