kapubanner for mobile

Hároméves mélyponton a foglalkoztatottság Komárom-Esztergomban

A tavalyi év végén annyi munkanélküli volt Komárom-Esztergom megyében, mint 2005 decemberében, a megyében közel tízezer álláskeresőt tartottak nyilván, ez a gazdaságilag aktív népesség hat és fél százaléka - közölte az MTI-vel hétfőn a regionális munkaügyi központ.

A hivatal tájékoztatása szerint a kedvezőtlen változás az év utolsó két hónapjában következett be, novemberben és decemberben közel 1700 új munkanélkülit regisztráltak.

A Közép-Dunántúli Rgióban egy év alatt 23 százalékkal, míg országosan lényegesen kisebb mértékben 7,3 százalékkal bővült a nyilvántartott álláskeresők állománya. A megye kirendeltségei közül Tatabánya körzetében következett be legnagyobb mértékű, 33 százalékos növekedés.

A munkanélküliségi ráta tekintetében a régió az országos rangsor negyedik helyén áll, azaz csak Budapesten, Pest és Győr-Moson-Sopron megyében volt alacsonyabb a munkanélküliség, mint Komárom-Esztergom megyében.

A megyében a bejelentett létszámleépítésekben érintettek közel egyharmada külföldi, döntő többségében szlovákiai munkavállaló.

Decemberben Komárom-Esztergom megyében 3096 embert érintettek a nyilvánosságra került létszámcsökkentési szándékok a következő cégeknél: Bowden Kft., (60 fő), Borg-Warner (172 fő), Foxconn (1000 fő), Magyar Suzuki (1200 fő), Perlos (500 fő és 110 kölcsönzött dolgozó), Tondach (54 fő).
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek