kapubanner for mobile

Háromszázötven dolgozót érintő létszámcsökkentést jelentett be az ISD Dunaferr Zrt.

A cég közlése szerint a létszámcsökkentés 2020. december 31-ig zárul le.

Háromszázötven dolgozót érintő létszámcsökkentést jelentett be az ISD Dunaferr Zrt., a leépítést az acélipar nehéz gazdasági helyzetével indokolták. Dunaújváros polgármestere egyeztetéseket kezdeményezett a cég menedzsmentjével. A társaság az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében a létszámcsökkentést az európai acélipar rendkívül nehéz gazdasági helyzete mellett a világgazdaság lassulásával, a csökkenő kereslettel és késztermék árakkal, valamint a hatóságok és az uniós szabályozók által előírt kötelező környezetvédelmi beruházások terheivel indokolták.

Közölték: a cég a törvényi előírásoknak megfelelően tájékoztatta a Központi Üzemi Tanácsot és a szakszervezeteket a munkáltató szándékáról és Fejér Megyei Kormányhivatal Dunaújvárosi Járási Hivatala felé történt hatósági bejelentésről. A létszámcsökkentési folyamat 2020. december 31-ig zárul le - írták. A tájékoztatás szerint az ISD Dunaferr Zrt. beruházások átütemezésével, a működési költségek visszafogásával, a túlóraszámok csökkentésével, átszervezésekkel és létszámstoppal is megpróbálta áthidalni a nehézségeket, de az elhúzódó iparági válság elkerülhetetlenné tette a létszámcsökkentést a társaság hosszú távú, stabil működtetése érdekében.

Mint írták, a piaci helyzet nehézségei mellett a vállalatnak már most fel kell készülnie számos - a hazai és uniós hatóságok által előírt - környezetvédelmi beruházásra és fejlesztésre, amelyek rendkívül jelentős költségterhet jelentenek majd a következő években. Közölték: a létszámcsökkentésben érintett dolgozók számára a kollektív szerződésben biztosított szabályok szerint felajánlanak más, jelenleg betöltetlen vagy kölcsönzött munkaerő által betöltött pozíciót, ahol folytathatják a munkát a vállalat kötelékében. Amennyiben az érintettek ezt nem fogadják el, végkielégítéssel távozhatnak a vállalattól, vagy élhetnek a Dunaferr Foglalkoztatásért Acélalapítvány által biztosított lehetőségekkel - jelezték.

Az Acélalapítványhoz átkerülő munkavállalók az első 6 hónapban teljes bérüket kapják kézhez, a második 6 hónapban pedig a bér 80 százalékát, és az egyéves támogatás, adott feltételek teljesülése mellett, további egy évvel hosszabbítható. Hozzátették: az Acélalapítvány képzésekkel, tréningekkel, mentorálással, munkaügyi központ által szervezett előadásokkal, jogi tanácsadással is segít az elbocsátott dolgozóknak.
Pintér Tamás, Dunaújváros ellenzéki polgármestere szerda délután kiadott közleménye szerint felvette a kapcsolatot az ISD Dunaferr Zrt. menedzsmentjével. A cégvezetés konstruktív hozzáállásának köszönhetően ezek az egyeztetések napokon belül elindulnak, az eredményekről a polgármester tájékoztatást ígért a város lakosságának. Hozzátette: a menedzsmenttel való egyeztetést követően a szakszervezeteket is tárgyalóasztalhoz hívják, hogy a helyzetet a lehető legszélesebb körben és szakértelemmel tudják kezelni.

A polgármester bízik benne, hogy a kialakult szituációt a lehető leghamarabb a dolgozók számára megnyugtató módon rendezni tudják, és "az önkormányzat által újraindított kommunikáció az ISD Dunaferr Zrt. vezetőségével meghozza a jelen és az elkövetkező időszakban is a gyümölcsét". Az ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt. a nyilvános cégadatok szerint 2017-ben 3451 dolgozót foglalkoztatott, az azt megelőző két évben 3706, illetve 4067 munkatársa volt a vállalatnak.

MTI
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Leépítésre készül Magyarországon a Siemens

Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk

Ezt sokan félreértik a Otthon Starttal kapcsolatban

Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk

NAV: már ennyien véglegesítették az szja-tervezetüket

Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk