kapubanner for mobile

Hatalmas szakszervezeti szövetség alakult

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) és Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ) teljes jogutódlással beolvad a Magyar Szakszervezeti Szövetségbe (MaSZSZ), erről mindkét szervezet hétfői kongresszusán döntöttek a küldöttek.

Székely Tamás, az Autonómok elnöke bejelentette: az egyesülési folyamat a MaSZSZ február 27-i kongresszusán zárul le, ekkor megszűnik az ASZSZ és az MSZOSZ is. Székely Tamás kitért arra is, hogy a kongresszuson tisztújítás is lesz, ekkor fog eldőlni ki vezeti a MaSZSZ-t.

Az egyesüléstől azt várják az ASZSZ elnöke szerint, hogy egy szervezetként akcióképesebben, a munkavállalók érdekeit jobban képviselve tudnak fellépni.

A MaSZSZ-t még 2013 decemberében alapította meg három konföderáció, az MSZOSZ, az ASZSZ és a közszférás szakszervezeteket tömörítő Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF). Akkor egyéves átmeneti időszak után azt tervezték, hogy a három szervezet teljes jogutódlással egyesül.

A SZEF szombati közgyűlésén azonban úgy határozott, nem olvad be teljes jogutódlással a MaSZSZ-ba. Székely Tamás elmondta: sajnálják, hogy a SZEF másképp döntött, de emiatt nem állnak le, hanem továbblépnek a kitűzött cél elérése érdekében.

A nagyságrendileg 200 ezer embert képviselő MaSZSZ, az ország legnagyobb, legtöbb kollektív szerződéssel, a legtöbb munkavállalót képviselő szakszervezeti konföderáció lesz Magyarországon - emelte ki Székely Tamás.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek