kapubanner for mobile

Hatalommal való visszaéléssel és a kongresszus munkájának akadályozásával vádolják Donald Trumpot

Hivatali hatalmával való visszaéléssel és a kongresszus munkájának akadályozásával vádolják Donald Trump amerikai elnököt - jelentette be Jerry Nadler, a demokrata többségű képviselőház igazságügyi bizottságának elnöke és Adam Schiff, a hírszerzési bizottság vezetője.

Nadler kijelentette: Donald Trump veszélybe sodorja a demokráciát és a nemzetbiztonságot. Majd Adam Schiff részletezte a két vádpontot. A bejelentést a törvényhozók a képviselőházban tették meg, Nancy Pelosi házelnök jelenlétében. Nadler kijelentette: Trump a törvények felett állónak tekinti magát, de senki, még az elnök sem áll a törvények felett. Leszögezte, hogy a tét a következő választások tisztasága, és - mint fogalmazott - "ezért kell most cselekednünk".

Adam Schiff szerint Donald Trump "nem hagyott számunkra választási lehetőséget". Hozzáfűzte: ha a demokrata törvényhozók nem tesznek semmit, akkor az elnök cinkosává válnak.

A hatalommal való visszaélés vádpontja arra vonatkozik: a feltételezések szerint Donald Trump nyomást gyakorolt Ukrajnára, hogy indítson vizsgálatot politikai riválisa, Joe Biden, a demokraták egyik elnökjelölt-aspiránsa és volt alelnök ellen korrupció gyanújával az ukrajnai üzleti ügyei miatt. A kongresszus akadályozására vonatkozó vádpont azért teszi felelőssé az elnököt, mert megakadályozta egyes munkatársai részvételét az impeachment-eljárás előtti vizsgálatokban.

A két vádpontot a törvényhozók 17 tanú több mint száz óráig tartó meghallgatása után fogalmazták meg. Az igazságügyi bizottság várhatóan még a héten szavaz a vádakról, majd a döntést a ház egésze elé terjesztve, a képviselőház voksol az elnök alkotmányos úton történő felelősségre vonásának, azaz felmentési eljárásának a megindításáról. Pelosi a bejelentés előtt közölte: Donald Trump "megpróbálta korrumpálni a soron következő választásokat" és az elnök "továbbra is veszélyt jelent nemzetbiztonságunkra".

Donald Trump szintén a bejelentés előtt a Twitteren azt írta, "semmi rosszat" nem tett, a két vádpont kihirdetése után pedig "boszorkányüldözésről" írt. Az elnök a bejelentés után több Twitter-bejegyzést is közzétett. Az egyikben Adam Schiff kaliforniai törvényhozót "totálisan korrupt politikusnak" nevezte, aki szerinte "szörnyűséges és csalárd közleményt" olvasott fel. Jerrold Nadler képviselő szavait "nevetségeseknek" minősítette, hozzáfűzve, hogy szerinte maga Nadler és a többi demokrata párti politikus is tudja, hogy amit mond, nem igaz.

A Fehér Ház szóvivője, Stephanie Grisham közleményben tudatta, hogy az elnök az impeachment-eljárás szenátusi szakaszában, a szenátusban tartandó perben reagál majd a vádpontokra. "Az elnök a hamis vádakkal a szenátusban foglalkozik majd és arra számít, hogy teljes mértékben tisztázzák majd, mivel semmi helytelent nem tett" - olvasható a közleményben.

Grisham az impeachment-eljárást "csaló" folyamatnak minősítette, amelyet a demokraták szerinte már Donald Trump hivatali beiktatása előtt fontolgattak. Hangsúlyozta: a demokraták "megalapozatlan és pártos" kísérletet tettek az elnök hatalmának aláásására. "A képviselőház demokraták hosszú ideje akarják megváltoztatni 63 millió amerikai szavazatát" - fogalmazott.

MTI
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Így alakult a a munkanélküliség az OECD országaiban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk

Horvátországban minden második fiatal ezer euró alatt keres

A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk

Sztrájk miatt szinte a teljes élet leáll ma ebben az országban

A közlekedés kivételével minden állami és magán ágazatot érint az olasz szakszervezetek által hétfőre meghirdetett általános sztrájk, amelyet a... Teljes cikk