Hatékonyabb toborzás, hatékonyabb rendőrség
Tóth Tamás megbízott budapesti főkapitány hatékonyabb rendőrséget ígér. A Népszabadságnak adott interjúban azt is kifejetette, hogy a fluktuáció miatt lehet gyorsan vezetővé válni a rendőrségnél és a hétszáz fős létszámhiányt toborzással, belső átszervezésekkel kívánja orvosolni.
Tóth Tamás 1994-ben végzett a Rendőrtiszti Főiskolán. Rendőri pályáját a XI. kerületi kapitányságon kezdte, majd a BRFK gyilkossági nyomozói között folytatta. Négy évet szolgált a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatánál, majd osztályvezető, később kapitány lett a XVII. kerületben. Az ELTE jogi karán doktorált. 2007-től, budapesti rendőrfőkapitányi megbízatásig az V. kerületi kapitányságot vezette. 38 évesen lett a BRFK vezetője.
A lap azon kérdésére, van-e elegendő élet- és szakmai tapasztalata az előtte álló feladatok elvégzéséhez, Tóth Tamás úgy reagált: "Hiányzik egy-két korosztály fölöttünk, amelyektől tanulhattunk volna, akik vezetőink lehettek volna." Így a nagy fluktuáció miatt igen rövid idő alatt "magas beosztásba" kerülhet egy felkészült, ambiciózus, fiatal rendőr.
Tóth Tamás szerint a fiatal rendőrők, rendőri vezetők fogékonyabbak az új megoldásokra, s még nem rabjai a szokásoknak, a jogszabályi környezet változásaira és a technikai fejlődésre gyorsabban reagálnak, elszántabban, ambiciózusabban keresik az új helyzetből adódó új megoldásokat.
A megbízott főkapitány a lap kérdésére válaszolva azt mondta: a célja a budapestiek és a Budapestre érkezők szubjektív biztonságérzetének javítása.
Jelenleg a BRFK több mint hétszáz fős létszámhiánnyal küzd. Tóth Tamás ezzel kapcsolatban reményét fejezte ki, hogy a BRFK az elsők között kap majd erősítést a frissen végzett tiszthelyettesekből. Ők maguk is próbálnak szert tenni - az eddiginél hatékonyabb - toborzással új munkatársakra. Rövid távon azonban csakis a belső átszervezések, szervezeti racionalizálások nyomán felszabaduló létszámot tudja az "utcára küldeni".
Népszabadság
A fluktuáció miatt lehet gyorsan vezetővé válni a rendőrségnél

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek