Hátrányos helyzetűek szakmatanulására nyílik pályázat
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA pályázathoz 23 milliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre.
Szakképzési centrumok számára pályázati lehetőség nyílik 23 milliárd forintos keretösszeggel, hátrányos helyzetben lévők szakmatanulásának elősegítésére és rugalmas tanulási utak kialakítására - jelentette be az innovációért, felsőoktatásért, szakképzésért és felnőttoktatásért felelős államtitkár kedden, a Tatabányai Szakképzési Centrumban tartott sajtótájékoztatóján. Hankó Balázs elmondta, a szakképzésnek egyszerre kell biztosítania a hároméves iskolai rendszerben a tradicionális szakmák elsajátítását és az ötéves technikumi képzés során a gyártási csúcstechnológiához szükséges szakmák képviseletét. Magyarország számára fontos a gyártási csúcstechnológiák alkalmazása, ezért kell a műszaki, mérnöki, ipari, vegyészeti területekre szakember - tette hozzá.
Hankó Balázs kiemelte, néhány héttel ezelőtt elindult egy program, amelynek segítségével a szakképző centrumok felnőttoktatással érhetnek el az év végéig 20 ezer álláskeresőt, akik közvetlen lakóhelyükön a munkaerőpiac aktív részesévé válhatnak. A Tatabányai Szakképzési Centrum 5300 diák képzését biztosítja, kétharmaduk technikumi, egyharmaduk szakképző iskolai képzésben tanul, ezer embert felnőttoktatás keretében képeznek.
MTI
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc