Hatvan főnek ad munkát a Pólus Kincs Zrt. Rudabányán
Hat-nyolc hónap múlva kezdheti meg a bárium-szulfát kitermelését a Pólus Kincs Zrt. Rudabányán, egy volt vasércbányában. A vállalat a meglévő vasércet is hasznosítani szeretné, ezért egy elhagyatott üzemet vett a sajóbábonyi ipari parkban. A két területen folyó munkálatok 60 főnek adnak munkát - írja a Napi Gazdaság.
A Pólus Kincs Zrt. két helyszínre kiterjedő beruházása 2,3 milliárd forintba kerül, amit a tervek szerint a Magyar Fejlesztési Bank hitelez meg. Pólus Péter a Napi Gazdaságnak nyilatkozva elmondta, hogy ez az összeg már az első 100 ezer tonna barit értékesítéséből meg fog térülni.
Pólus ennek érdekében már tárgyalásokat folytat az ukrán katasztrófavédelmi miniszterrel mintegy 300 ezer tonnányi barit (a bárium-szulfát ásványi formája) eladásáról, az EBRD ugyanis nemrég hagyta jóvá azt a francia fővállalkozásban készülő projektet, amelynek révén folytatódik a csernobili szarkofág és atomtemető építése.
Egy ilyesfajta bányászati projekt nem olcsó mulatság, hiszen az MTA-val, a Miskolci Egyetemmel, valamint a Magyar Bányászati és Földtani Hivatallal együttműködő vállalkozó - kizárólag a tudományos előkészítést és a próbaüzemet tekintve - már legalább 140 millió forintot költött.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?