kapubanner for mobile

Havi 1,2 millió diploma nélkül? Íme az egyik legjobban fizetett szakma itthon

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Nem minden jól fizető álláshoz kell diploma: a mozdonyvezetők ma Magyarországon az egyik legjobban kereső fizikai munkát végző szakemberek közé tartoznak. A KSH adatai szerint a tapasztalt mozdonyvezetők akár havi 1,2 millió forintot is hazavihetnek, miközben a pályakezdők fizetése is jóval az országos átlag fölött van. A MÁV rendszeresen indít képzéseket.

Íme az egyik legjobban fizetett szakma-

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján a mozdonyvezetők átlagosan közel egymillió forintot kerestek bruttóban 2024-ben, ami több mint 40 százalékkal haladja meg az országos átlagkeresetet. A MÁV álláshirdetései szerint a pályakezdők már 400–600 ezer forintos bérrel indulhatnak, a tapasztalt szakemberek 800 ezer felett vihetnek haza, míg nemzetközi vagy éjszakai szolgálatban a havi jövedelem elérheti az 1,2 millió forintot is.

A mozdonyvezetők javadalmazását tovább növelik a műszakpótlékok, a cafeteria-juttatások és a vasúti kedvezmények.

A MÁV évente több képzést indít, ahol a jelentkezők a tanfolyam idejére is munkaviszonyba kerülnek, a teljes képzés költségét pedig a vállalat állja.

Cserébe a végzetteknek jellemzően legalább öt évig a vasúttársaságnál kell dolgozniuk - írja a Pénzcentrum

Az elmúlt években a mozdonyvezetői fizetések kiemelkedően gyorsan emelkedtek: míg 2019-ben átlagosan bruttó 606 ezer forintot kerestek, 2024-re már közel egymilliót. A béremelések célja egyértelmű: a munkaerőhiány közepette vonzóbbá tenni a szakmát, amely biztos, hosszú távú karrierlehetőséget kínál azoknak, akik megfelelnek a szigorú egészségügyi és szakmai feltételeknek.

Közelít egy bűvös határhoz, itt tart most a nettó átlagbér

kép: freepik

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek