Hazacsábítja vendégmunkásait Románia
Intézkedéscsomagot fogadott el a bukaresti kormány a román vendégmunkások hazacsalogatására.
A kabinet minél több külföldre telepedett román vendégmunkást szeretne meggyőzni arról, hogy térjen haza. Románia ugyanis vészes munkaerőhiánnyal küszködik, ami az ország gazdasági fejlődését is veszélyeztetheti. Román hírforrások szerint az intézkedéscsomag azt is célul tűzi, hogy megállítsa a munkaerő-kivándorlást.
Decembertől létrehozzák azt az adatbázist, amely a külföldön dolgozó románokat lesz hivatott nyilvántartani. Statisztikai adatokat gyűjtenek majd arról, hogy a kitelepedettek mely országokban és ágazatokban találták meg számításukat. A román kormány időnként tájékoztatni fogja őket a romániai álláslehetőségekről. Bukarest állásbörzéket is szervez a munkásokat befogadó országokban: az elsőre február 23-án Rómában kerül sor Paul Pacuraru román munkaügyi miniszter részvételével.
A tárcavezető egy nyilatkozatában elmondta: ha nagy sikere lesz ennek a kezdeményezésnek, állásbörzét szerveznek majd Spanyolországban és Franciaországban is, ahol szintén jelentős számú román közösség él. A kormány úgy tervezi, hogy az intézkedéscsomag végrehajtásában illetékes állami intézmények anyagilag is ösztönzik majd a vendégmunkások hazatérését. Támogatják őket saját vállalkozás létrehozásában, ezen kívül különböző kedvezményekben részesítik őket.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?