kapubanner for mobile

Hazatérnek a kínai vendégmunkások

A Gyöngy folyó deltájánál dolgozó több ezer vándormunkás készül hazatérni, miután a térségben is egyre nehezebb jól fizető munkát találni.

A szegényebb tartományokból érkező munkásoknak - és otthon maradt családtagjaiknak - a kuangtungi (Guangdong) gyárak adta munka jelentette az egyetlen megélhetést. A világgazdasági válság miatt visszaeső exportkereslet a Hongkonggal szomszédos tartományban is érezteti hatását.

A csalódott munkások beszámolói szerint az elsősorban külföldi piacokra termelő gyárak az elmúlt néhány hónapban alig kaptak megrendelést.

A kantoni (Guangzhou) keleti pályaudvar egyik jegyárusa szerint az utóbbi hetekben mind nagyobb számban térnek haza Csungcsing (Chonqing) tartományi jogú városból, Szecsuanból (Sichuan), Hunanból (Hunan) és Hupejből (Hubei) származó vándormunkások.

A kantoni munkaügyi hivatal munkatársa szerint sokan vesztették el állásukat, vagy egyszerűen csak nem kaptak fizetést a cégek termelés-visszafogása miatt.

A tartományban, de leginkább a Gyöngy folyó deltájának közelében található munka és társadalombiztosítási hivataloknak utasításba adták, hogy amit csak tudnak tegyenek meg a munkások érdekében, és segítsenek megszerezni a ki nem fizetett béreket - mondta a munkaügyi tisztségviselő.

Kunagtungban az állásajánlatok száma a tavalyi év megfelelő időszakához képest 17 százalékkal esett vissza.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek