kapubanner for mobile

Hétfőn demonstrálnak a dohányipari dolgozók

Nincs előremutató jel a kormány egyeztetési szándékáról vagy álláspontjának jelentős módosulásáról a dohányiparban foglalkoztatottakat érintő törvényjavaslatokról, ezért a Dohányipari és Dohánykereskedelmi Dolgozók Szakszervezete (DDDSZ) december 15-re egész napos demonstrációt jelentett be Budapestre.

A demonstrációt egész naposra tervezik, hétfőn reggel 8-tól előreláthatólag délután 5-ig tart. A nap első felében a szakszervezet forgalomlassító felvonulást hirdet Budapestre, amelyben várhatóan csaknem 400, a dohányértékesítésben használt autó vesz majd részt. A délben kezdődő demonstrációra a Parlement elé mintegy ezer embert várnak.

A szakszervezet becslései szerint körülbelül 1200 dohányipari értékesítésben és logisztikában foglalkoztatott munkavállalót fenyeget az állami trafikellátó bevezetésének terve, mert annak megszavazása kötelezné a dohányvállalatokat értékesítési hálózatuk felszámolására - áll a DDSZ közleményében.

A dohányvállalatok számára bevezetni kívánt különadó a megmaradó foglalkoztatottak helyzetét nehezítené, mert emiatt befagyaszthatják bérüket, megvonhatják juttatásaikat, vagy akár még további elbocsátások is lehetnek - tették hozzá.

A DDDSZ petícióban és hivatalos levélben is jelezte már aggodalmait a döntéshozóknak, de eddig alig talált meghallgatásra. A szakszervezet emiatt döntött a demonstráció meghirdetése mellett, amellyel arra kívánja felszólítani a képviselőket, hogy ne szavazzanak meg egy olyan törvényt, amely a kormány célkitűzéseivel ellentétben rövid időn belül több száz ember munkájának megszűnését eredményezheti - hangsúlyozta az érdekképviselet.

A DDDSZ a döntéshozókkal való érdemi, szakmai egyeztetéseket, átgondolt szabályozást és megnyugtató megoldást vár - áll a közleményben.
  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek