Hétszáz dolgozójától válik meg az Unicredit
A pénzügyi válság túlélése érdekében 700 embert rúg ki befektetési üzletágától 2009-ben a hazánkban is érdekeltséggel rendelkező Unicredit - jelentette be Alessandro Profumo, a cég elnöke.
A leépítés a társaság müncheni székhelyű Market and Investment Banking üzletágát érinti, mely a 2005-ben megvásárolt HypoVereinsbankból (HVB) jött létre. Az egység közel 3500 főt foglalkoztat, míg az Unicreditnél világszerte 175 ezer ember dolgozik.
A jelenlegi létszámcsökkentés előtt a vállalat júniusban közölte, hogy Nyugat-Európában mintegy kilencezer munkahelyet szüntetnek meg, ellenben Közép- és Kelet-Európában 11 ezer új munkahelyet teremtenek, emlékeztet az AFP hírügynökség.
A társaság szeptember végén nyitotta meg századik magyarországi bankfiókját Miskolcon. Az Unicredit idén eddig 21 százalékkal bővítette hazai fiókhálózatát, és év végére el kívánják érni a 40 százalékos bővülést.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?