kapubanner for mobile

Hétszáz új munkahely a romániai Arad megyében

Több mint 23,7 millió eurós (6,3 milliárd forint) beruházást hajt végre az Arad megyei Kisjenőn (Chisineu-Cris) három külföldi vállalat. A nyolcezer lakosú kisvárosban a befektetés révén több mint 700 új munkahely létesül, írja a kolozsvári Krónika internetes kiadásában.

Az angliai Thermopol, az olaszországi Maschio-Gaspardo és az Abet Laminati vállalatoknak összesen 740 alkalmazottra lesz szükségük a kisvárosban.

A Thermopol bővíti meglévő üzemét, és újabb 600 új dolgozót vesz föl a jelenlegi 300 mellé. Az 5,5 millió eurós (1,5 milliárd forint) beruházással 4,1 ezer négyzetméteres területen tevékenykedik majd a cég, amely hétfőn kezdi kisjenői gyára bővítését. A munka a tervek szerint nyolc hónapig tart. A vállalkozás gépkocsiknak és autóbuszoknak gyárt gumi és műanyag alkatrészeket, amelyeket Angliába, Franciaországba, Svédországba, Spanyolországba és Németországba exportálnak.

A Maschio-Gaspardo olasz vállalat öt éve gyárt mezőgazdasági gépeket az Arad megyei városban. A jelenlegi 300-ról 400-ra növeli alkalmazottainak számát. A cég 2000 négyzetméterrel bővíti gyárát, összesen 4,2 millió eurós (1,1 milliárd forint) befektetéssel. Terveik szerint az új alkalmazottak már jövőre munkába állnak.

Az ugyancsak olasz Abet Laminati papírból préselt dekorációs termékeket gyárt. Kisjenői befektetésének értéke eléri a 14 millió eurót (3,7 milliárd forint). A cég 40 alkalmazottat foglalkoztat majd üzeme beindulása után.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek