Hoffmann: Nem véletlen, hogy Orbán engem választott
Nem érzem, hogy erősebb ember lennék Pokorni Zoltánnál, de azt nem tartom véletlennek, hogy a miniszterelnök rám bízta az oktatásügyek irányítását - mondta Hoffmann Rózsa az ATV műsorában.
Hoffmann Rózsa szerint egyedül az a szokatlan, hogy egy pártszövetségen belül alakulhatott ki ilyen helyzet. Az oktatási államtitkár elmondása szerint 98 százalékban olyan lett a törvény, amilyennek megálmodták. Hozzátette: Orbán Viktor nem személyesen mellette állt ki, ez egy természetes kiállás volt a kormány által megtárgyalt koncepció mellett. Hoffmann Rózsa elmondása szerint, miután a kormány elfogadta a köznevelési törvényjavaslatot, érthető volt, hogy a kormány kritikájaként értékelte Orbán Viktor a javaslat bírálatait.
Az oktatási államtitkár nem érzi azt, hogy erősebb ember lenne Pokorni Zoltánnál, de azt nem tartja véletlennek, hogy a miniszterelnök rá bízta az oktatásügyek irányítását. Mint Hoffmann Rózsa mondta, Orbán hát nyolc éve ismeri, és figyeli a parlamenti működését. "Ugyan nem beszéltem korábban vele sokszor, de azt mindig bámultam, mennyire jól rögzíti az agya a jelenségeket, és feltételezem e miatt választott engem."
A politikus nem érzi úgy, hogy a törvény elfogadásával visszakanyarodna az oktatás a múltba. Szerinte csak akkor van esély a sikerre, ha tovább erősítjük az értékeket, a normatív pedagógiát, a központi tartalmi szabályozást. Bizonyos értelemben tényleg visszakanyarodás a múlthoz a törvény, de a pedagógustársadalom ezt megértette, és támogatja --– mondta. Hozzátette, ami régen volt, nem feltétlenül rossz. Nem a nádpálcát akarja visszahozni, de az elengedhetetlen, hogy legyen rend meg fegyelem az iskolában.
Hoffmann Rózsa helyesnek tartja, hogy állami kézbe kerülnek az iskolák, szerinte ugyanis az önkormányzatok nem képesek egységes színvonalú oktatást nyújtani. Lesz lehetőség az iskolák működtetésének visszavételére, amellyel "a rezsiköltség, a fűtés, a világítás, a terembérlet kiadása, az igazgató személyéhez a véleményformálás joga" ottmarad az önkormányzatnál. A működtetetés sok lehetőséget ad az önkormányzatnak - véli. A kormányhivatal fogja ezeket a tárgyalásokat lebonyolítani, Hoffmann azt jósolja, hogy az önkormányzatok nagy része megtartja magának az iskolák működtetését, mivel egy polgármester számára nem mindegy, hogy van-e köze az adott település oktatási intézményéhez.
Arra a kérdésre, mit szól, hogy a napokban megjelent listákon ő a legnépszerűtlenebb politikus, az államtitkár úgy válaszolt, nagyon örül, hogy felkerült a listára, hiszen még sohasem szerepelt ilyen közvélemény-kutatásokban. Lesz honnan előrelépni --– tette hozzá.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Indul a "három az egyben" képzés, amelyben összekapcsoljuk a kiváló technikumokat és egyetemeket, és a technikumi képzés erősségeire támaszkodva... Teljes cikk
A május-júniusi érettségi vizsgákra február 16-ig lehet jelentkezni. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő,... Teljes cikk
Új szakokkal megjelent a Felsőoktatási felvételi tájékoztató hivatalos kiegészítése a felvi.hu-n - tudatta az Oktatási Hivatal pénteken a honlapján. Teljes cikk
- Új országigazgató a JYSK Magyarország élén 4 napja
- Vádat emeltek a pedagógusra támadó diák ellen 2 hete
- Fontos határidőre figyelmeztetik a felvételizőket: már csak 2 nap van hátra 2 hete
- Új vezetők a BYD Magyarországnál 2 hete
- A felnőttképzés új korszaka: mit tanít nekünk négy év adata? 2 hete
- Új vezérigazgatót nevezett ki a CETIN International, N.V. 2 hete
- Új vezérigazgató a a Magyar Suzuki Zrt. élén 2 hete
- Február 15-ig lehet jelentkezni a felsőoktatásba 3 hete
- A 60 éves és annál idősebb főállású általános iskolai pedagógusok aránya 3 hete
- Új ügyvezető kinevezésével erősít a Trans-Sped 4 hete
- Új szakok a felsőoktatási felvételi tájékoztatóban - itt vannak a részletek! 4 hete
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben