kapubanner for mobile

Hoffmann Rózsa: Bérkompenzációt kap négyezer pedagógus

November elején fizethetik ki a kormány szerdai döntése alapján a mintegy négyezer pedagógusnak járó bérkompenzációt. Ők azok, akiknek nem emelkedett a fizetésük a szeptembertől érvényes, 160 ezer pedagógust érintő béremelés ellenére.

Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár csütörtökön Békéscsabán, a Békés Megyei Kormányhivatal tanévkezdő konferenciáján elmondta, az érintett négyezer pedagógus között sok a vezető, általában nagy számú túlórával, különböző munkáltatói juttatással és egyéb kiegészítő pótlékkal. Számításaik szerint száz-kétszázra tehető azoknak a száma, akiknek csökkent a jövedelmük - jegyezte meg, hozzátéve, hogy ez azonban megfelel az igazságosság elvének, hiszen túlórát valóban elvégzett túlmunkáért fizetnek minden területen, és a pedagógusi bérrendszerben "ilyen mennyiségű túlórák nem lesznek".

A kompenzáció mértékéről és feltételeiről szólva Hoffmann Rózsa felhívta a figyelmet arra, általános elvek alapján határozzák meg a kompenzáció összegét és nem szubjektív vélemények alapján. Szeretnék, ha az érintettek is azt éreznék, nem jártak rosszul a szeptemberi béremeléssel. Az összegek megállapítása hosszabb időt vesz igénybe - tette hozzá.

A kompenzációban részesülő pedagógusok november elején kapják meg a kiegészítő összeget szeptember elsejéig visszamenőleg - mondta. Kiemelte, hogy kompenzáció nélkül Magyarországon a pedagógusoknak nagyjából 97 százaléka, mintegy 155-156 ezer pedagógus szeptembertől lényegesen nagyobb jövedelemhez jut, mint 2012-ben.

Megjegyezte, a pedagógusok fizetésének emelése folytatódni fog, 2013. szeptember elseje az első lépcső volt. Hoffmann Rózsa hangsúlyozta, az eddigihez képest másfajta munkaszervezésre kell készülniük a pedagógusoknak, és "elkötelezett munkát várnak tőlük".
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek