Hoffmann Rózsa: Professzionálisabb munkára van szükség
Sokkal keményebb, professzionálisabb munkára van szükség, különben az oktatás sosem fog elmozdulni arról a mélypontról, ahova süllyedt - jelentette ki Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár március 12-én Barcson a Széchényi Ferenc gimnáziumban tartott sajtótájékoztatón. Hozzátette: fejlődést várnak el a pedagógusoktól, az oktatás, a nevelés színvonalának javulását.
Hoffmann Rózsa közölte: "mi arra készülünk, és úgy látjuk, minden esélyünk megvan arra, hogy a Fidesz-KDNP pártszövetség folytathatja majd a kormányzást". Akkor pedig folytatják a megkezdett átalakításokat, mert "az irány jó".
Folytatják a mindennapos testnevelést, az erkölcstan- és hittanoktatást, a közösségi munkát, a tanfelügyelet kiépítését, a pedagógusok minősítését, valamint a pedagógusok béremelését - mondta. Hozzátette: jelentős változást várnak attól, hogy 2015-től minden hároméves gyermek óvodába fog járni. Intenzíven foglalkoznak majd a művészeti neveléssel, "amire eddig kevés erőnk és időnk marad", és foglalkoznak a kollégiumok helyzetével, valamint előkészítik az érettségi rendszer megújítását.
Az államtitkár az elmúlt négy évet értékelve azt mondta: "óriási változtatásokat tettünk, illetve indítottunk el minden téren. Az én szakterületem az iskolaügy, ezen pedig kiemelten mindent a megújulásnak rendeltünk alá".
Nem volt hibátlan minden intézkedésük - ismerte el, de úgy vélekedett, hogy ez nem is várható egy ilyen nagy rendszer gyors ütemű átalakításánál.
"A gyors átalakulás problémát okozott sokaknak, ezt belátom, mégis azt kell kérnem minden oktatásügyi szereplőtől, azt mérlegelje, hogy annyira rosszak voltak már az eredmények, a visszajelzések az oktatásról, hogy nem várhattunk újabb négy évet. Ezért döntöttünk a gyors átalakulás mellett, vállalva annak minden negatív velejáróját" - fogalmazott, hangsúlyozva: a jó szándék és a szakértelem megkérdőjelezhetetlen.
Hoffmann Rózsa szerint április 6-án arról is véleményt mondanak a választók, hogy akarnak-e egy olyan országot, ahol megint iskolák százait zárják be, pedagógusok ezreit bocsátják el, és a tanulók eredménye romlik, avagy egy olyan országot akarnak, ahol az iskolák megmaradnak, sőt újak nyílnak, ahol a pedagógusokat nem elbocsátják, hanem megbecsülik jelentős fizetésemeléssel.
Edupress.hu
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?