kapubanner for mobile

Hogyan vállaljunk biztonságosan munkát az Európai Unióban?

Korábban vakmerő lépésnek számított külföldön munkát vállalni, mára azonban inkább a bátorság jellemzi az efféle próbálkozásokat - legalábbis ez utóbbi gondolkodásmódot célozza az európai mobilitási hét névre hallgató rendezvénysorozat, amelynek szerdán Zalaegerszeg adott otthont.

images

Az Európai Foglalkoztatási Szolgálat egésznapos tájékoztatóján a nagy számban megjelent érdeklődők különféle uniós álláskeresési praktikákkal ismerkedhettek meg, sőt konkrét tapasztalatokkal is gazdagodhattak a dán, az ír, a német és az osztrák munkaerőpiacot illetően.

Ez utóbbi különösen hasznosnak bizonyult Zalaegerszegen, hiszen Zala megyében az osztrák határ közelsége miatt meglehetősen magas arányban érdeklődnek a külföldi munkavállalás iránt (az álláskeresők 10-12 százaléka) - bár való igaz, közülük csak minden tizediknek sikerül elhelyezkednie egy másik tagállamban. Ausztria főként az idősebb korosztály körében kedvelt célállomás, mivel ott akár képzetlenül és bármiféle nyelvtudás nélkül is álláshoz juthatnak a mezőgazdaságban vagy betanított munkásként.

Ezzel szemben a fiatalabbak tájékozottságuknak, képzettségüknek és nem utolsó sorban nyelvtudásuknak köszönhetően bátran tekintenek messzebbre, s a távolabbi országokban, azon belül is - a népszerűbb angoltudás végett - az angol nyelvterületeken próbálnak érvényesülni.

A zalai kivándorlók közül sokan igyekeznek valamilyen szállodaiparban munkát találni, mivel ott általában ellátását és szállást is biztosítanak a dolgozóknak, ami jelentős fenntartási költségektől szabadítja meg őket.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek