Hogyan vonzzuk be a megfelelő jelölteket a digitális térben?
Ahhoz, hogy a legjobb munkaerőt vonzzuk be, nem elég egyszerűen meghirdetni egy pozíciót. Tudatos tervezésre, stratégiai gondolkodásra és figyelemfelkeltő álláshirdetésekre van szükségünk. Cikkünkben gyakorlati tanácsokat adunk, melyeket megfogadva az álláshirdetések terén is kiemelkedhetünk a versenytársaink közül!
Készítsünk jól felépített, megnyerő álláshirdetéseket!
Az első benyomás a hirdetésünkön múlik, ezért nagyon nem mindegy, mit és hogyan kommunikálunk. A sablonos kifejezések – mint a „versenyképes fizetés” vagy a „családias hangulat” – már régóta nem hatékonyak. Ehelyett konkrétumokat érdemes megosztanunk, például a pontos bérezéssel és a napi feladatokkal, valamint a munkavégzés helyével és a juttatásokkal kapcsolatban is.
Célszerű létrehoznunk egy úgynevezett buyer personát – azaz elképzelnünk az ideális jelöltet –, és neki írni a hirdetést. Így sokkal személyesebb és célzottabb lesz a kommunikációnk, aminek köszönhetően valóban azok figyelmét kelthetjük fel, akiket tényleg meg szeretnénk szólítani. Kerüljük a túlzott általánosításokat, és legyünk inkább egyediek, de mindenekelőtt őszinték.
Tegyük közzé az álláshirdetéseinket saját weboldalunkon is!
A közösségi médiás és állásportálos jelenlét mellett fontos, hogy a nyitott pozíciók a saját online felületeinken is megjelenjenek. Egy átláthatóan felépített „Karrier” vagy „Állásajánlataink” aloldal minden esetben megbízhatóságot és profizmust sugároz. Ezen tartalmak elkészítésére fordítsunk legalább annyi figyelmet, mint a legfontosabb landing oldalaink összeállítására.
Ha egy adott pozícióra gyakran keresünk munkaerőt – például villanyszerelőt Budapestre –, akkor érdemes külön oldalt létrehozni erre a megfelelő kulcsszavakra optimalizálva. Így az érdeklődők a Google keresőjében is könnyebben ránk találhatnak, és organikusan szerezhetünk forgalmat. Ehhez természetesen elengedhetetlen a keresőoptimalizálás, amelyben egy tapasztalt SEO ügynökség lesz a legjobb partnerünk.
Készítsünk bemutatkozó videót a karrieroldalunkra!
A mai digitális világban már a vizuális tartalomé a főszerep. Egy igényesen elkészített videó a karrieroldalunkon vagy az álláshirdetés részeként már az első pillanatban kiemelhet bennünket a konkurencia közül.
Egy ilyen videó bemutatja a munkakörnyezetet, megszólaltatja a kollégákat, vagy akár a leendő vezetőt is, és ezáltal bizalmat épít a jelentkezőkben. A látogatók így nemcsak olvasnak rólunk, hanem érzelmi kapcsolatot is kialakítanak a cégünkkel. A vizuális élmény segít abban, hogy az érdeklődők már az interjú előtt úgy érezzék, mintha korábban személyesen is találkoztak volna velünk. Ez csökkenti a lemorzsolódás esélyét, és lelkesebb jelentkezőkre számíthatunk.
Ne csak hirdessünk, építsünk stratégiát!
A sikeres toborzás kulcsa a tudatosságban rejlik. Az álláshirdetésekre ne egyszeri akcióként tekintsünk, hanem alakítsunk ki hosszú távú toborzási stratégiát. Mérjük fel, hogy mely pozíciókra van rendszeres igényünk, majd építsünk ezekre külön oldalakat, és a tartalmainkat frissítsük folyamatosan.
Érdemes időszakosan újrafogalmazni és aktualizálni a leírásokat, valamint rendszeresen videós anyagokat is készíteni a különböző álláslehetőségekkel kapcsolatban. Ha így járunk el, akkor a megfelelő jelöltek nem csak megtalálnak minket, de el is köteleződnek mellettünk.
TIPP: A tartalomstratégia kialakítását szintén egy rutinos SEO ügynökségre tanácsos bízni.
A digitális tér lehetőségeit kihasználva személyesebb, hitelesebb és vonzóbb álláshirdetéseket készíthetünk. Ha valódi stratégiában gondolkodunk, sokkal nagyobb eséllyel kelthetjük fel a szakmailag képzett és motivált álláskeresők figyelmét. Fogadjuk meg bizalommal a fenti tippeket, és figyeljünk oda tudatosan a munkáltatói márkaépítésre!
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Egyre többen kérik az szja személyi kedvezményt, és egyre többen tudják, hogy az nemcsak rokkantság vagy fogyatékosság, hanem akár az orvosilag... Teljes cikk
A kormányzat jelenleg is vizsgálja, hogyan tudja az Otthon Start hitelprogramot, a fix 3 százalékos hitelt kiterjeszteni és biztosítani a külföldön... Teljes cikk
Egyedi miniszteri döntéssel a MÁV-csoport fegyveres, biztonsági feladatot ellátó munkavállalói is hathavi többletjuttatást kapnak, a fegyverpénz... Teljes cikk
- 20 állás, ami iránt legjobban nő a munkaadói igény 2026-ban 2 hete
- Már nem a márkanév dönt: így választ munkahelyet a Z generáció 2 hete
- Nyugodjon békében az önéletrajz? Már nem így választanak a cégek 3 hete
- LinkedIn: álomállásból kiberveszély? Így csalnak a toborzók 3 hete
- Két cégnél is nagy növekedés, az Aldinál egy éve csökken a létszám 4 hete
- Hiába az AI és a pöpec rendszer: zsákutca a munkaerő-felvétel, ha ez hiányzik 4 hete
- A titkos fegyver, ami átalakítja a toborzást: ismerd meg az ATS-t 4 hete
- Hogyan találnak rád a megfelelő jelöltek? 1 hónapja
- AI ide vagy oda: itt az igazi álláspiac 1 hónapja
- 5+1 HR trend: mihez csatlakoznak és mit hagynak ott a munkavállalók 2026-ban? 2 hónapja
- Brutális verseny az EU-s állásokért: 60 ezer jelentkező, alig 750 biztos munkahely 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?