Hol élik meg a lakosok a legtöbb negatív érzelmet?
Irak, Bahrein, a palesztin területek azok, ahol a legtöbb negatív érzelemmel szembesülnek a helyiek a Gallup kutatása szerint. Magyarországon szintén magas a mért érték: Libanon, Peru és Málta indexével azonos - olvasható az ELTE TÁTK hírlevelében.
A Gallup kutatóintézet úgynevezett Negative Experience Index skálán méri, milyen nagy arányban szembesülnek a vizsgált országok lakói olyan negatív érzelmekkel mint a harag, a stressz, az aggodalom, a szomorúság és a fizikai fájdalom. A friss kutatáshoz 148 országban kérdezték meg a válaszadókat arról, tapasztalták-e ezek bármelyikét a lekérdezést megelőző napon.
A felmérés eredményei szerint a skálán a legmagasabb értéket, 59 ponttal Irak érte el, ami azt jelenti, hogy az ott élők tapasztalják leggyakrabban ezeket a negatív érzeteket. A lista második helyén, lényegesen alacsonyabb, 43 pontos értékkel a palesztin területek szerepelnek, míg a harmadik helyezett Bahrein területén 41 pontot mértek. A tíz legmagasabb értékkel bíró állam között az előbbieken kívül a Fülöp-szigetek, Togo, Egyiptom, Törökország, Görögország, Örményország és Pakisztán szerepel.
A lista második felén, a legalacsonyabb indexértékekkel Szomália Szomáliföld régiója, Üzbegisztán, Thaiföld, Kirgizisztán, Koszovó, Türkmenisztán, Mali, Szingapúr, Mongólia szerepel 15 pontos és az alatti értékekkel. Kína, Trinidad és Tobago, Oroszország, Tajvan és Kazahsztán 16 pontot kapott.
Magyarország vonatkozásában 34 pontos indexszámot állapítottak meg a kutatók, amely egyezik a Dominikai Köztársaság, Peru, Libanon és Málta indexével, és amellyel ezek az országok a 25 legrosszabb értéket mutatók között szerepelnek. A hazai index a listán szereplő EU tagállamok közül a harmadik legmagasabb: Magyarországénál Görögország mellett csak Spanyolországban mértek magasabb értéket.
A Gallup kutatói a 2011-es év folyamán készítették el a lekérdezést, így az érték néhány ország esetében tükrözi az aktuális politikai, társadalmi eseményeket. Jemen kivételével például jellemzően magas az index az Arab Tavasz mozgalomban részt vevő összes közel-keleti és észak-afrikai országban, igaz, Egyiptom vagy Bahrein területén a tavalyi évet megelőzően is már növekvő mutatókat mértek. Ezzel szemben Japánra nem látszik hatást gyakorolni az elszenvedett természeti katasztrófa. A szigetország korábban mért 21 pontos értéke változatlan maradt földrengést és cunamit követően.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?