kapubanner for mobile

Hol van a korkedvezményes nyugdíjak új rendszere?

A kormány nem tartja be saját vállalását, amely szerint ez év június 30-ig kidolgozza a korkedvezményes nyugdíjak új rendszerét - mondta Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke szerdán Győrben.

"Az, hogy a kormány a saját határozatát is semmibe veszi, az elég furcsa egy demokratikus jogállamnak feltételezett országban" - fogalmazott a szakszervezeti vezető.

Rámutatott arra, hogy a kabinet már három hónapos késésben van, és ezzel bizonytalanságban tartja az érintett munkavállalók sokaságát. A kormányzati mulasztás pótlása éppen ezért "sem tűr halasztást" - tette hozzá.

Az egészségre ártalmas és veszélyes munkakörökre vonatkozik a korkedvezményes nyugdíjról szóló szabályozás, amelynek felülvizsgálatát, a technológiai változásokhoz illeszkedő korszerűsítését a szakszervezeti szövetség is javasolja. Egyben követeli, hogy a kormány a kilenc munkáltatói érdekképviselettel és a hat konföderációval nyílt, ellenőrizhető szakmai tárgyalásokat folytasson saját javaslatáról.

A Munka törvénykönyvével kapcsolatban Borsik János kifejtette: az új szabályozás előnyös a munkáltatóknak és hátrányos a munkavállalóknak. Csökkenti a kereseteket egyebek között azért, mert egyes juttatások esetében a jóval alacsonyabb mértékű távolléti díjat vezeti be az átlagkereset helyett, és lehetőséget ad a pótlékok beolvasztására az alapbérbe.

Előnyös a munkáltatóknak, mert a munkáltatók erőpozíciójának törvényi segítséget ad. Az, hogy a munkaszerződések megkötését polgári jog határozza meg, az "egyszerűen csapás a munkavállalókra nézve" - vélekedett Borsik János, hozzátéve, ebben a tárgykörben is mielőbbi tárgyalásokat követelnek a kormánytól.
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robbanásszerűen nő az AI-képzés iránti igény, miközben szakemberhiány sújtja a piacot

A Skillsoft friss jelentése szerint az AI-val kapcsolatos készségfejlesztési programok népszerűsége egy év alatt közel tízszeresére nőtt, jelezve a... Teljes cikk

Amerikában minden ötödik friss diplomás túlképzettnek érzi magát

Egy friss összegzés rávilágít a munkaerőpiac legújabb trendjeire és kihívásaira, különös tekintettel a friss diplomások helyzetére és a... Teljes cikk

Minden második dolgozó retteg a pénzügyeitől: ez rontja a produktivitást

A PwC legfrissebb kutatása rámutat, hogy a munkavállalók széles körét érintő pénzügyi stressz drámai mértékben rontja a termelékenységet és az... Teljes cikk