Horribilis jutalmak a Fejér megyei illetékhivatalban
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatPótmagánvádat készülnek benyújtani a Fejér megyei önkormányzat illetékhivatalában elkövetett gyanús jutalmazási gyakorlat miatt - írta a csütörtöki Magyar Nemzet.
Az ügy kivizsgálása még 2006-ban kezdődött, miután a 2005-re az illetékhivatal köztisztviselőinek jutalmazása már 200-250 millió forintba került - olvasható a cikkben. A közgyűlés több szabálytalanságot feltáró vizsgálata után feljelentést tettek, s a nyomozást a Komárom-Esztergom megyei rendőr-főkapitányság folytatta le különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének megalapozott gyanúja miatt. Az eljárást 2007 végén vádemelési javaslattal adták át a Komárom-Esztergom megyei főügyészségnek. A vádhatóság azonban megszüntette az eljárást azzal, hogy nem történt bűncselekmény, a Legfőbb Ügyészség pedig a döntést helybenhagyta - emlékeztet a lap.
A Fejér megyei önkormányzat közgyűlése szerint azonban bizonyítható, hogy szándékos károkozás történt, ezért a hivatal jogi szakértői azon dolgoznak, hogy elkészítsék a pótmagánvádhoz szükséges iratanyagot - közölte a lappal Varjú Mihály, a hivatal főjegyzője. Balsay István, a Fejér megyei közgyűlés alelnöke a Magyar Nemzetnek elmondta, nem azzal az elvvel volt a baj, hogy az illetékhivatal dolgozóit jutalommal akarták motiválni, hanem azzal, hogy úgy ment ki összesen több mint egymilliárd forint a jutalmakra, hogy illetékbevételi tervet nem is tűzött ki a testület. "(...) lépten-nyomon a törvénysértés gyanúját tapasztaltuk. Azt mondani, hogy nem történt szándékos károkozás, enyhén szólva is ijesztő" - tette hozzá.

- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc