Hova vezetnek a megszorítások a repülőtéren?
A Budapest Airport az átgondolatlan elbocsátásokkal és átszervezésekkel újabb biztonsági leminősítést kockáztat. A korábbi szabálytalanságok szemtanúinak elbocsátása komoly kártérítésekhez vezethet - állítja a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet portálunkhoz eljuttatott közleményében.
A Budapest Airport több mint 280 alkalmazottjától vált és válik meg a következő hetek során, a repülőtér forgalmának csökkenésére hivatkozva, és ebben a számban az I. terminál esetleges bezárása még nem tükröződik. Az elbocsátásokat követően változnának a munkarendek is, amit szakmailag semmi sem indokol. "Egészségkárosodást is okozhat a tervezett, rendszeres, hajnali 2-3 órai munkakezdés ami igen közel áll a kényszermunka nemzetközileg elfogadott meghatározásához" - fogalmaznak az érdekvédők sajtóközleményükben.
Mint írják, a leépítésekkel párhuzamosan több területen aggasztó munkaerőhiány alakult ki. A porták egy részét bezárták, máshol pedig egyszerre csupán egyetlen fegyveres őr teljesít szolgálatot. "Ez nem csak a gépjárművek, - például a cateringet szállító teherautók - átvizsgálását, beengedését teszi lassabbá, hanem egyéb kockázatokat is rejt magában." - írják.
A LESZ úgy látja, hogy a közelmúltban érkezett Ryanair kiszolgálása kapcsán a Budapest Airport több igencsak aggályos intézkedést is hozott. A légitársaság menedzserei két hét alatt jutottak hozzá a legszigorúbban őrzött területekre is belépést engedő, ún. "piros" belépőkártyákhoz, miközben a 185/2010 számú Európai Bizottság által kiadott direktíva ezt egy öt évre visszamenő, alapos biztonsági átvilágításhoz köti. "Nem valószínű, hogy két hét elegendő lett volna erre."
A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet szerint a Ryanair gépek kiszolgálása is problémás. A repülőkhöz nem kapcsolódnak utashidak, az utasok lépcsőket használnak, amely szerintük a testi épségüket és más berendezések épségét is veszélyezteti.
"Ez a rövidlátó, felelőtlen és kockázatos politika veszélybe sodorja a repülőtér egyszer már elveszített európai uniós biztonsági minősítését. Ha ez ismét bekövetkezne, az egész országnak kárára volna, amiért kizárólag a jelenlegi menedzsment lenne okolható" - írják.
Az érdekvédők együttműködést sürgetnek, "mert a biztonsági kockázatok elleni eredményes harc egyik alapfeltétele a valódi párbeszéd menedzserek és beosztottak között - ez szerepel az EU és az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) stratégiájában. Szörnyű következményei lehetnek annak a jelenlegi gyakorlatnak, hogy a hiányosságokat, hibákat jelző munkavállalókat az elismerés és megbecsülés helyett igyekeznek eltávolítani a repülőtérről" - áll a LESZ közleményében.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?