kapubanner for mobile

Humánszakember-képzés indul Zalaegerszegen

Az új felsőoktatási rendszerben először indul humánszakember-képzés Zalaegerszegen.

Az andragógiai képzés során két terület közül választhatnak a hallgatók: a felnőttképzési szervező szakirányon a tanítás-tanulás folyamatának tervezésére, a szükségletek felmérésére, valamint a képzési folyamat működtetésére, értékelésére készítik fel a diákokat.

A személyügyi szervező szakon olyan szakembereket képeznek, akik képesek ellátni a humánerőforrás-gazdálkodáshoz kapcsolódó fejlesztő, koordináló és irányító feladatokat. A hat féléves, költségtérítéses andragógia szakon szeptemberben 20-40 hallgató kezdheti meg tanulmányait, levelező tagozaton. A sikeresen vizsgázók főiskolai oklevelet kapnak.

- A szak arra készíti fel a jelentkezőket, hogy az életpályákhoz kapcsolódó képzéseket támogatni tudják - mondta a Népszabadságnak Nemeskéri Zsolt, az egyetem felnőttképzési és emberierőforrás-fejlesztési karának dékánhelyettese.

A zalaegerszegi képzésekre az augusztusi pótfelvételi eljárás keretében, a Pécsi Tudományegyetemen keresztül lehet bekerülni.

Népszabadság/MTI

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek