Huszonnyolc munkahely nyert kerékpárosbarát címet
Huszonhárom önkormányzat és huszonnyolc munkahely nyerte el vagy újította meg a kerékpárosbarát címet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) tavaly hetedszerre meghirdetett pályázatain. Az elismeréseket Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár adta át szerdán Szentendrén.
A munkahelyeket négy kategóriában – mikro- és kisvállalat, középvállalat, nagyvállalat, non-profit szervezet – díjazták. A címet mások mellett a Mapi Magyar Fejlesztési Iroda Zrt., a Novotel Budapest Danube, a Magyar Posta Zrt. központi szállítási üzeme, a Tatai Közös Önkormányzati Hivatal, Budapest III. kerület polgármesteri hivatala, valamint a Szegedi Műszaki és Környezetvédelmi Középiskola és Szakképző Iskola Csonka János tagintézménye viselheti egy éven át.
A "Kerékpárosbarát Település" pályázatok elbírálásánál fontos szempont volt a kerékpáros infrastruktúra nagysága és minősége, a helyben szervezett kerékpáros rendezvények, a szemléletformálás terén tett lépések vagy a fejlesztésekre fordított keret mértéke.
A fővárosi kerület, megyei jogú város kategóriában újonnan nyerte el a címet Eger, a városok közül pedig Balatonalmádi, Gyomaendrőd, Lenti és Soltvadkert. A nagyközségek, községek versenyében Balatonmáriafürdő, Csopak, Köröstarcsa és Rábapatona lett első alkalommal befutó - közölte az NFM.
A kiírás újdonsága volt, hogy tavaly lehetett először online módon is benyújtani a pályázatokat, ami megkönnyítette a jelentkezést, újrajelentkezést.
A díjátadó alkalmából együttműködési megállapodást írt alá a Kerékpárosbarát Települések Országos Szövetsége és a Magyar Autóklub. A felek a kerékpározás támogatása érdekében szakmai anyagaikról, programjaikról folyamatosan értesítik egymást, valamint összefogva tájékoztatják, oktatják különösen a fiatal gépjárművezetőket, kerékpárosokat.
A tárca közleménye szerint Völner Pál köszöntőjében hangsúlyozta, hogy az NFM az önkormányzatokkal, vállalatokkal és civil szervezetekkel együttműködve számos akcióval népszerűsíti a kerékpározást. A kerékpárosbarát pályázatok mellett e körbe tartoznak a Bringázz a munkába! tavaszi és őszi kampányai, az Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap hazai eseményei.
Az államtitkár kiemelte: az Európai Kerékpárosok Szövetsége (ECF) által tavaly elkészített, a kerékpározás helyzetét vizsgáló felmérés szerint Magyarország az uniós tagállamok között a nyolcadik helyen áll, a 2004-ben vagy azután csatlakozott országok közül ezzel a legjobban helyezést érte el.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Halásztelek fideszes polgármesterét, Nagy Barnabást őrizetbe vették, miután a gyanú szerint közreműködött egy hozzátartozója fiktív... Teljes cikk
Meghalt egy férfi a mohácsi híd építkezésén kedden délelőtt – számolt be róla az ATV Híradó. Teljes cikk
Tévedésből közel 20 ezer dollárnyi fizetést utalt egy amerikai cég az egyik alkalmazottjának, aki azonban nem adta vissza a pénzt. A nő ellen végül... Teljes cikk
- Kapitány István: A szellemi tulajdon védelme a jövő munkahelyeinek alapja 2 napja
- Túl sokat adunk? A meglepő igazság az alkalmazotti élmény mögött 1 hete
- A menopauza és az 'agyi köd': munkahelyi kihívások és a HR szerepe 2 hete
- Változik a varázslat: tömeges leépítésre készül a Disney 2 hete
- Ezért nem működik a munkahelyi mentális egészség – és a legtöbb cég észre sem veszi a hibát 2 hete
- Dolgozol vagy szépülsz? – a Z generáció új trendje felborítja az irodai szabályokat 2 hete
- Valami megváltozott: miért nem élvezzük már a munkát? 2 hete
- "Az egyetlen félelmünk a wifi" – itt vannak a robotok, amelyek akár kollégáid is lehetnek 2 hete
- 440 új munkahely jön: első külföldi üzemét indítja a török vállalat 4 hete
- A biztos háttér mindent megváltoztat a munkahelyen 4 hete
- 9,5 milliárdos beruházás, 250 munkahely – itt épül az új gyár 4 hete

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?