Idén 32 ezer fővel kevesebben jelentkeztek a felsőoktatásba
Idén 109 ezren adták be jelentkezésüket a felsőoktatási intézmények szeptemberi képzéseire, ez mintegy 32 ezerrel kevesebb jelentkezőt jelent a tavalyinál az Oktatási Hivatal adatai szerint. A Napi Gazdaság azt írja, ennek hátterében elsősorban a felsőoktatással kapcsolatos bizonytalanságok állnak.
A visszaesés sokkal drámaibb, mint amire a Népszabadság számára kiszivárogtatott adatok alapján számítani lehetett, abból körülbelül 20 ezres csökkenést jósoltak. A felsőoktatásba jelentkezők tegnapig regisztrált száma 109 ezer -–- közölte az első részadatok alapján az Oktatási Hivatal (OH). A leendő felvételizők közül 71 ezren elektronikus úton jelentkeztek, 38 ezren pedig hagyományos módon, papíron küldték el a szükséges dokumentumokat. A jelentkezők száma majdnem 32 ezerrel marad el az előző éviekétől, 2010-ben és 2011-ben is több mint 140 ezren szerették volna megkezdeni felsőfokú tanulmányaikat. A végleges adatokat április közepén teszi közzé az Oktatási Hivatal.
"Ráadásul sokan csak júliusban, a ponthatárok közzétételekor döntenek majd úgy, hogy nem iratkoznak be, ha csak költségtérítéses képzésre veszik fel őket" − mondta el a Napi Gazdaságnak Radó Péter oktatásszakértő. Radó szerint várható volt, hogy sokkal kevesebben adják be idén a jelentkezésüket, a fő kérdésnek pedig inkább azt tartja, hogy kik azok a fiatalok, akik végül kimaradnak a felsőoktatásból. A legtöbben egyszerűen nem tudták eldönteni, hogy érdemes-e jelentkezniük akár költségtérítéses képzésre is, sok jelentkezőt a hallgatói szerződés tántoríthatott el, mások pedig inkább külföldi tanulási lehetőségeket kerestek, hiszen volt még idejük más országokban kedvezőbb képzések után nézni. A kormány célja egyértelműen a felsőoktatásban részt vevők számának csökkentése volt, a tendencia akkor teljesedik majd ki igazán, amikor már a gimnáziumi kapacitások szűkítésének is érezhető lesz a hatása − fogalmazott Radó.
Jóllehet több mint harmincezerrel kevesebben jelentkeztek az idén valamely felsőoktatási intézménybe, a jelentkezők kisebb száma nem példa nélküli az utóbbi években - írja ezzel szemben a Magyar Hírlap. Körülbelül ugyanennyien szerettek volna 2007-ben bekerülni valamely felsőoktatási intézménybe, 2008-ra pedig százezer alá csökkent a jelentkezők száma.
A hivatal hangsúlyozta, miközben érettségi vizsgára 87 ezren jelentkeztek az idén, a felvételik eredményeinek függvényében minden lehetőség adott ahhoz, hogy a korábbi évekhez hasonlóan szeptemberben majdnem százezren kezdjék meg felsőfokú tanulmányaikat. A felvettek közül mintegy hetvenezren tanulhatnak majd teljes vagy részleges állami ösztöndíjjal - emelte ki a Magyar Hírlap.
Az OH jelezte, hogy a felvételi jelentkezések feldolgozása folyamatos, a postai úton beérkező jelentkezési lapok és az online jelentkezők által benyújtott hitelesítő adatlapok összesítése nem fejeződött be, és a postán keresztüli jelentkezések beérkezésére még ezen a héten is számítanak. A hitelesítés határideje viszont tegnap lezárult: azoknak a kérelme érvénytelenné válik, akik elektronikus úton adták be jelentkezésüket, és tegnapig nem hitelesítették azokat.
Napi Gazdaság/Magyar Hírlap

Nem példa nélküli a visszaesés

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?