kapubanner for mobile

Idén 86 milliárd forint jut munkahelymegőrzésre

Hazai forrásokból 16 milliárd, uniós pénzekből 70 milliárd forintot fordíthatnak ebben az évben munkahelyek megőrzésére és új munkahelyek teremtésére - közölte Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter egy szerdai budapesti konferencián.

A Kisvárosi Önkormányzatok Országos Érdekszövetsége által szervezett Munkahelymegőrzés vidéken 2009 című háromrészes konferenciasorozat záró tanácskozásán a miniszter hangsúlyozta: az önkormányzatok fő célja az lehet, hogy mindenki úgy kapjon pénzt, hogy dolgozik is érte.

Sütő László, az érdekszövetség elnöke, Marcali polgármestere az MTI-nek nyilatkozva elmondta: a rendezvénysorozat célja az, hogy az önkormányzatok vezetői több területről kapjanak információt ahhoz, hogy milyen módon tudják megőrizni a munkahelyeket. Sütő László kiemelte: az önkormányzatok elsősorban úgy tudnak segíteni ezen a téren, hogy fejlesztéseiket meggyorsítják, ezzel munkát adva a vállalkozásoknak és általuk az ott élő embereknek.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek