kapubanner for mobile

Idén is folytatódik a Nők 40 program

Vagyis korábban elmehetnek nyugdíjba azok a nők, akiknek 40 év jogosultsági idejük van, és így nem kell megvárniuk, amíg elérik a nyugdíjkorhatárt - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi)

Azt írták, a kormány a Nők 40 programmal ismeri el azt a teljesítményt, amelyet a nők aktív életük során a családban és a munkahelyükön párhuzamosan nyújtottak.

A Nők 40 kedvezménnyel azok a nők élhetnek, akik 40 év jogosultsági idővel rendelkeznek és a nyugdíjkorhatár betöltése előtt nyugdíjba szeretnének menni. Ezeknek a nőknek nem kell megvárniuk, amíg elérik a nyugdíjkorhatárt, teljes értékű nyugdíj folyósítása mellett is együtt lehetnek az unokáikkal, a családdal.

Az Emmi tájékoztatása szerint évente 30 ezer nő választja ezt a lehetőséget, vagyis az összes nyugdíj-megállapítás mintegy hatodánál igénylik a kedvezményt. A támogatást 2011-es bevezetése óta összesen több mint 270 ezer nő vette igénybe.

MTI
  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek