kapubanner for mobile

Idén is keresik Az Év Üzletemberét

Az EY által alapított elismerésre október 18-ig lehet jelentkezni.

Az EY 2021-ben is keresi azokat a sikeres, innovatív és ambiciózus hazai vállalkozókat, akik közül kikerülhet Az Év Üzletembere.  Az elismerést korábban olyan vezetők vehették át itthon, mint Csányi Sándor, Demján Sándor, Váradi József vagy például Wáberer György.

„Az EY Az Év Üzletembere díj győztesei már közel két évtizede mutatnak példát országszerte arra, miként lehet a technológia és a piac folyamatos változásait bármely területen üzleti előnnyé kovácsolni. A program azt a tehetséget és elhivatottságot ismeri el, ami egy korábban sosem tapasztalt krízishelyzetben is sikeressé teszi őket akár a bankszektorban, az egészségügyben, az építő- vagy az űriparban” – hangsúlyozta Rencz Botond, az EY nemzetközi vezetője. „Biztos vagyok benne, hogy a korábban díjazott, meghatározó üzletemberekből álló fórumunkhoz idén is kivételes vezetők csatlakoznak.”

A korábbi évekhez hasonlóan a beérkező pályázatokat elismert döntéshozókból álló független bírálóbizottság értékeli. A zsűri tagjai Bock József, a Bock Pince Kft. tulajdonosa, Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) vezérigazgatója, Gattyán György, a Docler cégcsoport alapító-tulajdonosa, Harsányi Zsolt, az Axiál tulajdonosa, Heiszler Gabriella, a SPAR ügyvezető igazgatója, Varga Mihály, a KÉSZ Csoport alapítója, valamint Wáberer György, a BILK igazgatóságának elnöke.

A fődíj mellett idén is átadják a Demján Sándor emlékére létrehozott „Vállalkozói Szellemiségért” különdíjat. Az elismerést az az üzletember kapja, akinek sikerei mellett szakmai életútja, kreativitása és bátorsága is motiválja környezetét. A program fókuszba helyezi továbbá azokat a vállalkozókat, akik az életminőség javítása, az újgenerációs gyártástechnológiák, az adatalapú megoldások vagy a fogyasztókkal közös értékteremtés területén mutatnak fel egyedülálló teljesítményt.

Az EY az Év Üzletembere díjra a jelentkezési határidő: 2021. október 18.

A győztes részt vesz a verseny globális döntőjén Monte-Carlóban. Legutóbb a nemzetközi űripar meghatározó szereplőjévé váló C3S alapítója, Horváth Gyula, képviselte hazánkat a világversenyen.

 

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek