Egy üzletasszony lett az Év Üzletembere Díj idei győztese
A Gránit Bank társalapítója és elnök-vezérigazgatója, Hegedüs Éva nyerte el a fődíjat az EY Az Év Üzletembere program gáláján; a verseny globális döntőjében is ő fogja képviselni hazánkat. A program másik két győztese Balogh Ádám, a Baki Agrocentrum Kft. vezetője és Szabó Miklós, a Tranzit Csoport alapítója. A független bírálóbizottság öt különdíjat is átadott Magyarország példamutató vállalkozóinak.

A fotón látható személyek (balról jobbra: Varga Mihály, pénzügyminiszter; Hegedüs Éva, a Gránit Bank társalapítója és elnök-vezérigazgatója,; Vékási Tamás, az EY Magyarország vezérigazgatója; Lévai Bálint, a zsűri elnöke, a BioTechUSA-cégcsoport vezérigazgatója és társtulajdonosa – az előző EY Az Év Üzletembere cím birtokosa.
Az EY Az Év Üzletembere Díj Magyarországon már két évtizede ismeri el azokat a kiemelkedő teljesítményt felmutató vezetőket, akik választ adnak a gazdasági kihívásokra, és innovatív megoldásaikkal az üzleti eredmények mellett aktívak a társadalmi felelősségvállalás területén is. A zsűri a fődíjak mellett öt kategóriában különdíjat adott át a kivételes hazai vállalkozóknak.
„A program olyan üzletembereket ismer el, akik nem csak saját sikereikért dolgoznak, hanem formálják a jövő gazdaságát és társadalmát is. Az ő példájuk a biztosíték arra, hogy kockázatvállalással, kitartással és folyamatos innovációval bármi elérhető” – hangsúlyozta Vékási Tamás, az EY Magyarország vezérigazgatója.
A független bírálóbizottság idén is kiválasztotta a három nyertest, akik közül Hegedüs Éva, a Gránit Bank Zrt. társalapítója és elnök-vezérigazgatója képviselheti Magyarországot a World Entrepreneur of the Year globális döntőjében. Hegedüs Éva a pénzintézet 2010-es megalakulása óta vezeti a társaságot, amely mára Magyarország egyik legdinamikusabban növekvő hitelintézetévé vált. Vezetése alatt a Gránit Bank az élére állt az online banki szolgáltatásoknak, ügyfeleit fiókhálózat nélkül, kizárólag digitális csatornákon keresztül szolgálja ki. Innovációi, mint a videóbank vagy az Öko Kalkulátor nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi piacon is úttörő megoldásoknak számítanak. Hegedüs Éva célja, hogy a Gránit Bank világszinten is megkerülhetetlen szereplővé váljon.
A nyertesek között található Balogh Ádám, a Baki Agrocentrum Kft. irányítója és Szabó Miklós, a Tranzit Csoport alapító-tulajdonosa is.
Balogh Ádám a Baki Agrocentrum Kft. második generációs vezetője jelentős nemzetközi sikereket ért el a magyar gabona- és olajos magvak exportjában. A cég évente mintegy 200 000 tonnát értékesít a szomszédos és nyugat-európai országokba, miközben többezer hektáron végez növénytermesztést. Vezetése alatt a társaság folyamatosan fejlődik, előremutató megoldásokkal és digitális eszközökkel példát mutat a fenntartható agrártermelésben.
A Tranzit Csoportot létrehozó Szabó Miklós az elmúlt három évtizedben a baromfiipar egyik piacvezető vállalatát hozta létre Magyarországon. A cég ma évente több millió libát, kacsát és csirkét dolgoz fel, prémium termékeiket pedig világszerte értékesítik. Filozófiája a minőség és a fogyasztói igények maximális kiszolgálása. Szabó Miklós vállalatbirodalmát saját erőből, kizárólag piaci alapokon építette fel, miközben a társadalmi felelősségvállalásra és a hátrányos helyzetűek támogatására is nagy hangsúlyt fektet. Pályája elismeréseként a bírálóbizottság úgy döntött, hogy visszahoz az EY korábbi díjai közül egy olyan kategóriát, amely a jelenlegi versenyben eredetileg nem szerepelt, így őt illeti az EY Példakép Különdíj is.
Kiemelkedő üzletemberek a női kiválóság, a vállalkozói szellemiség, a fenntarthatóság és az innováció területén
„Napjainkban jelentős geopolitikai bizonytalanságokkal és gazdasági kihívásokkal kell szembenéznünk. Ilyen körülmények között a vállalkozói szellemiség szerepe és annak támogatása közös, elemi érdek. Ezért is fontos, hogy idén több területen mutathatunk be olyan inspiráló vállalkozókat, akik bebizonyították, hogy képesek előre mozdítani a kritikus társadalmi és gazdasági ügyek megoldását. Tiszta szívből gratulálok minden díjazottnak” – hangsúlyozta Vékási Tamás.
A Női Vállalkozói Kiválóság különdíjat Prohászka Andrea, a Tutti Kft. ügyvezetője érdemelte ki. Vezetése alatt a kreativitás és az innováció került a vállalat működésének középpontjába. Legfőbb sikere a kutató-fejlesztő munkában, az új ötletek megvalósításában rejlik. Kiemelt figyelmet fordít innovatív, élettanilag is korszerű élelmiszeripari termékek receptúrájának megalkotására, továbbfejlesztésére. Ennek köszönhetően a hagyományos por alapú élelmiszerek mellett a társaság sikeresen belépett a funkcionális élelmiszerek és táplálékkiegészítők piacára. Andrea kiemelt figyelmet fordít a nők munkahelyi visszatérésére és a családbarát környezetet megteremtésére.
A Demján Sándor emlékére létrehozott Vállalkozói Szellemiségért különdíjat Fülöp Gábor és Fülöp Gáborné, az Agrosprint Zrt. alapítói kapták. Az 1991-ben alapított cég a két vezető üzleti bátorságának és vállalkozói rátermettségének köszönhetően mára Közép-Európa egyik vezető fagyasztott zöldség és gyümölcs gyártójává és beszállítójává vált. A szektor zászlóshajójának számító társaságuk három gyáregységet is üzemeltet, 35 országba exportál világszerte és több mint 500 főt foglalkoztat. Fáradhatatlan lendületük, kitartásuk és jövő orientált megközelítésük inspirációt és energiát ad a munkatársaknak, akik egy fenntartható vállalatot építenek.
A Fenntarthatóságért különdíjat Kovács Károly, a Pureco Ltd. alapítója és ügyvezetője nyerte el. Az üzletember több mint három évtizede aktív a vízgazdálkodás területén. Egy olyan nemzetközi vállalatot teremtett, amely több mint 20 országban van jelen, és nagy szerepet játszik a fenntartható vízkezelési technológiák fejlesztésében. Nevéhez számos környezetvédelmi technológiai fejlesztés és szabadalom fűződik. Stratégiai döntéseiben az üzleti szempontokon túl gazdasági, társadalmi és környezeti célok vezérlik. Az elmúlt évtizedekben jelentősen hozzájárult a hazai és a szomszédos országok vízi környezetének, valamint a magyar víziközműszolgáltatás fejlődéséhez.
Az Innovátor különdíjat Dr. Szabóné dr. Benyeda Zsófia, a Prophyl Kft. ügyvezetőjének ítélte a zsűri a vállalat élén végzett úttörő munkájáért és az állategészségügyben végrehajtott újító megoldásaiért. Vezetése alatt biotechnológiai cége idehaza egyedülálló fejlesztéseket vezetett be, mint például az SPF-tojások termelése, amelyek kulcsfontosságú szerepet játszanak a vakcinagyártásban. A termelési adatokat is mesterséges intelligenciával dolgozzák fel tevékenységük optimalizálásához. Célkitűzése, az állat- és a humán egészségügy szolgálata folyamatosan viszi előre a társaság fejlődését, amely már ma Baranya megye meghatározó munkáltatója.
Független bírálóbizottság választotta a nyerteseket
A korábbi évekhez hasonlóan a beérkező pályázatokat elismert döntéshozókból álló független bírálóbizottság értékeli. A zsűri elnöke Lévai Bálint, a BioTechUSA-cégcsoport vezérigazgatója és társtulajdonosa – az előző EY Az Év Üzletembere cím birtokosa. Tagjai dr. Fábián Ágnes, a Henkel ügyvezető igazgatója, Hegedűs István, a BorsodChem pénzügyi vezetője, Istenesné Solti Andrea, a Shell Hungary igazgatóságának elnöke, Krisán László, a KAVOSZ vezérigazgatója, Ratatics Péter, a MOL-csoport Fogyasztói Szolgáltatásokért felelős ügyvezető igazgatója, valamint Varga Mihály, a KÉSZ Csoport alapítója.
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
A munkahelyeket érintő szeizmikus változásokat emleget a Gallup CEO-ja, a cég éves globális munkavállalói felmérésének bevezetőjében. Mint... Teljes cikk
2025. március 13-án harmadik alkalommal adták át az IVSZ - Digitális Vállalkozások Szövetsége és a Women in Technology Hungary Egyesület (WiTH)... Teljes cikk
Orbán Gábor, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója vehette át Az Év Leginspirálóbb Vezetője Díjat a PwC Magyarország által végzett 14. PwC... Teljes cikk
- Ők kapták a fődíjat az EY Az Év Üzletembere gáláján 3 éve
- Idén is keresik Az Év Üzletemberét 4 éve
- Hazai űrtechnológiai cég vezetője nyerte az EY Az Év Üzletembere díjat 6 éve
- Aki kérdez: Hegedűs László 6 éve
- Magyarország legjobb üzletembereit díjazza az EY 6 éve
- Mennyit nyer Németország a bevándorlókon? 6 éve
- Fuvarozócég vezetője lett az év üzletembere 6 éve
- Itt van az év magyar üzletembere 6 éve
- Emelné a közszolgálati dolgozók bérét a Jobbik 7 éve
- Váradi József nyerte az EY Az Év Üzletembere díjat 8 éve
- Innovatív vezetőket keres az EY 8 éve