Ők kapták a fődíjat az EY Az Év Üzletembere gáláján
A fődíj mellett öt különdíjat osztott ki az EY.
Lévai Bálint és Lévai Balázs, a BioTechUSA vezetői kapták a fődíjat az EY Az Év Üzletembere program gáláján kedden, így ők képviselik Magyarországot a verseny globális döntőjében - közölte az EY az MTI-vel. A díj másik két nyertese Szatmári Zoltán, a Szatmári Kft. vezére, valamint Majoros Béla és Majoros Csaba, a Csaba Metál Zrt. alapítója és ügyvezetője.
A független bírálóbizottság döntésének értelmében Szatmári Zoltán érdemelte ki a Vállalkozói szellemiségért különdíjat is, amelyet 2019-ben, Demján Sándor emlékére hozott létre az EY. A Magyarországon már másfél évtizede működő program olyan üzletembereket ismer el, akiknek sikerei jelentős gazdasági és társadalmi változásokat mozdítanak elő. A zsűri a fődíj mellett öt különdíjjal értékelte a vállalati szektor legfontosabb fejlődési területein kiemelkedő teljesítményt felmutató cégtulajdonosokat is. Rencz Botond, az EY nemzetközi vezetője a közlemény szerint elmondta, hogy az idén is példamutató vállalkozókat díjazott a bizottság, akik az elmúlt időszak nehézségei ellenére kimagasló pénzügyi eredményeket értek el, és elismerésre méltó munkát végeznek a környezetvédelem, a közösségek megsegítése vagy akár az egészséges életmód népszerűsítésének területén.
A fődíjas testvérpár, Lévai Bálint és Lévai Balázs Európa egyik vezető étrend-kiegészítő márkájáva emelték a BioTech USA-t. A családi vállalatot 2014-ben vették át szüleiktől, és vezetésük alatt a magyar tulajdonú cég 57 milliárd forintos árbevételű nagyvállalattá nőtte ki magát - olvasható a közleményben.
MTI
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk
Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk
- Magyarország kiemelkedő üzletembereit díjazza az EY 2 éve
- Idén is keresik Az Év Üzletemberét 5 éve
- Hazai űrtechnológiai cég vezetője nyerte az EY Az Év Üzletembere díjat 6 éve
- Magyarország legjobb üzletembereit díjazza az EY 7 éve
- Mennyit nyer Németország a bevándorlókon? 7 éve
- Fuvarozócég vezetője lett az év üzletembere 7 éve
- Itt van az év magyar üzletembere 7 éve
- Váradi József nyerte az EY Az Év Üzletembere díjat 8 éve
- Innovatív vezetőket keres az EY 8 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?