Időnként a dolgozók is lopnak Ferihegyen
Sok szarka lesi gazdag áldozatát Ferihegyen. A bűnügyi szolgálat munkatársai azonban olyan jól végzik a dolgukat, hogy az ügyek 70 százalékában sikerül elfogniuk az elkövetőket. Előfordul, hogy a biztonságiak reptéri dolgozókat fülelnek le, áll a Világgazdaságban.
Ferihegyen az idén eddig közel kétszáz esetben indított nyomozást a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság bűnügyi szolgálata vagyon elleni bűncselekmények miatt, és az ügyek 70 százalékában sikerült is elfogni az elkövetőket.
A legtöbb esetben tolvajokkal gyűlt meg a bajuk a bűnügyi szolgálat munkatérsainak. Az alkalmi és profi szarkák gyakran nem magyar területen, hanem külföldi állomáshelyeken veszik el mások értékeit.
A repülőtereken, illetve járatokon előforduló lopások 60 százalékában az utasok személyes vagyontárgyai tűnnek el. A tolvajok gyakran alkalmazott módszere az utasok által a fedélzeten felejtett tárgyak, illetve a kézi poggyászban tartott értékcikkek elemelése.
A szervezett bűnözők kedvelik a gazdag utasokat. Egy japán üzletembertől közel 1 millió forintot érő laptopját és fényképezőgépjét lopták el, egy diplomata feleségnek pedig különleges ékszereit emelték el, melyek közel 2,5 millió Ft-ot értek. De a "leszólításos módszert" is előszerettel alkalmazzák a bűnözők, amikor a két elkövető közül egyik feltartja a kiszemelt áldozatot, mialatt a társa "lenyúlja" az értékeit.
A bűnügyi nyomozóknak azonban időnként azzal kell szembesülniük, hogy egy-egy megtévedt reptéri alkalmazott a tettes.
Az alapos és kiterjedt nyomozásnak köszönhetően az esetek többségében kézre kerülnek a tettesek, ami különösen akkor vigasztalja a sértetteket, ha a lopott holmi is előkerül.
Világgazdaság / Repülőtéri Rendőr Igazgatóság

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?