kapubanner for mobile

Igazságtalan-e a spontán szegregáció?

A Jobbik szerint le kell számolni az iskolai integrációt minden áron erőltető "politikai lufival". Az Emberi Erőforrások Minisztériuma azonban kihangsúlyozta: a kormány elutasítja és elítéli a jogellenes elkülönítést.

Dúró Dóra szombaton Budapesten sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy pártja szerint egy párhuzamos osztályba vagy szélsőséges esetben bentlakásos iskolába kell kiemelni azokat a kezelhetetlen gyermekeket, akik zavarják normálisan tanuló társaikat. Utóbbira azért lehet szükség, mert sok gyermek már hatéves korában hatalmas lemaradásban van, például alultápláltsága vagy az őt körülvevő "családi kultúra" miatt - fogalmazott.

A parlament oktatási bizottságának vezetője azt mondta, nem szabad különbséget tenni gyermekek között, az oktatási problémákat pedig nem szabad alapvetően etnikai kérdésként kezelni. Azt azonban látni kell, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek között többségben vannak a cigány származású gyermekek, az ebből adódó társadalmi és kulturális különbségeket pedig nem szabad elhallgatni - jelentette ki.

Dúró Dóra szerint az oktatás hosszú távon megoldást jelenthet a cigányság felzárkóztatására, változtatásra pedig azért van szükség, mert a jelenlegi demográfiai folyamatok és oktatási szabályok fennmaradásával majd a "magyar gyermekeknek kell integrálódni a cigány osztályokba".

Közlése szerint a Jobbik le akar számolni az iskolai integrációt minden áron erőltető "politikai lufival", mert az - a párt szerint - az elmúlt huszonöt évben semmilyen előrelépést nem eredményezett.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az előzőekre reagálva azt írta: a gyermekvédelmi rendszer jelenleg is részletesen szabályozott lehetőséget biztosít azoknak a gyermekeknek a kiemelésére, akik a fejlődésüket veszélyeztető környezetben élnek, ahogy a tanulásra vágyó társaikat zavaró gyermekek kezelésére is adottak a köznevelési törvényben szabályozott lehetőségek.

"Meggyőződésünk, hogy mind az erőszakos integrációt követelő, a valódi esélyteremtő iskolák ellehetetlenítését célzó, mind pedig az Országgyűlés kulturális és oktatási bizottságának elnöke által hangoztatott, a problémát mások emberi méltóságának megsértésével orvosolni vágyó kijelentések káros és rossz, társadalmi és etnikai feszültséget teremtő válaszokat kínálnak csupán egy valós problémára." - olvasható a sajtóanyagban.

Megjegyzik, a kormány hátrányos helyzetű gyerekek felzárkózását, együtt tanulását, majd későbbi együttélését segítő iskolákat, nevelési módszereket és intézkedéseket támogat.

MTI/HR Portal
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek