kapubanner for mobile

Így alakult a munkanélküliség az EU-ban és az euróövezetben

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Januárhoz képest stagnált a munkanélküliség februárban az euróövezetben és az Európai Unióban. Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) honlapjára szerdán fölkerült adatok szerint az euróövezetben 6,5 százalék, az EU 27 tagállamában 6 százalék maradt a ráta. Egy évvel korábban, 2023 februárjában az euróövezetben 6,6 százalékos, az EU-ban pedig 6 százalékos volt a munkanélküliség.

Munkanélküliségi ráta, százalék
Munkanélküliségi ráta, százalék

Az Eurostat adatai szerint februárban 13 millió 249 ezer munkanélküli volt az Európai Unióban, ebből az euróövezetben 11 millió 102 ezer. Januárhoz képest az EU-ban 13 ezerrel csökkent, az euróövezetben pedig 17 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma.

Az uniós országok közül februárban a legalacsonyabb munkanélküliségi rátát Csehországban (2,6 százalék), Lengyelországban (2,9 százalék) és Szlovéniában (3,1 százalék) mérték, a legmagasabb pedig Spanyolországban volt 11,5 százalékkal, illetve Görögországban 11 százalékkal.

Németországban a munkanélküliség 3,2 százalékon stagnált márciusban, Franciaországban 7,4 százalékra mérséklődött a januári 7,5 százalékról, Olaszországban pedig 7,5 százalékra emelkedett a januári 7,3 százalékról.

MTI

  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek