Így beszélnek a multi cégeknél
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatTask, conf call, back office, budget... Csak úgy röpködnek az idegen szavak a multinacionális cégek magyar leányvállalatainál. Pályakezdőként vagy magyar cégtől érkezve könnyen nyelvi zűrzavarban találhatjuk magunkat. Néhány gyakori szót, kifejezést gyűjtött össze Pályacsúcs Magazin az irodai világból.
"Reggel 9-kor brainstorming, majd meeting. Utána rögtön conf. callom lesz: addig is cc-zd át a projekt tervezetét a manager P.A.-je számára, asap! És ez még nem minden: lesz ma még targetálás, monitoring és számos egyéb task is - amint mindenki megadja a contact-ját, már koordinálhatsz is." Aki multinacionális cégnél dolgozik, vélhetően sokat értett ebből az elképzelt napindító monológból. A külföldi cégek kultúrája a magyar dolgozók nyelvezetét is átalakította.
Nem ördöngösség eligazodni az elsőre talán furcsán csengő kifejezések világában: igaz, know-how nélkül azért nehéz lehet. "Multi cégeknél teljesen bevett gyakorlat a napi kommunikáció során a lényeget találóbban kifejező angol szavakat és rövidítéseket használni - szóban és írásban egyaránt. Az üzleti világ legfontosabb szabályai közé tartozik ugyanis, hogy az idő pénz. Ezért senki nem tölti az idejét feleslegesen a pazarlóan hosszadalmas szófordulatokkal, ha ugyanaz a tartalom rövidebben is kifejezhető. Ez a tendencia már az irodán túl, a hétköznapi kapcsolatteremtésben is egyre jobban tettenérhető. Nem véletlenül: a megoldandó feladat sok, miközben az idő kevés"- magyarázza az üzleti angolt oktató Betts Erika nyelvtanár.
A Pályacsúcs magazin segítségével és más forrásból is összegyűjtötte a multinacionális cégeknél gyakran hallható, e-mailekben megjelenő szavakat, rövidítéseket.
at- @ e-mail címekben
a.m. - délelőtt, p.m.- délután
a.o.b - any other business- bármely más üzlet
approx - approximately- körülbelül
attn - attention- figyelem
a.s.a.p.- as soon as possible - amint lehetséges
back office - Olyan dolgozók gyűjtőneve, akik nem tartanak kapcsolatot közvetlenül ügyfelekkel - például könyvelők, bérszámfejtők.
brainstorming - ötletbörze, közös ötletelés a kollégákkal
budget - büdzsé, költségvetés
B2B (business-to-business) - Cégek közötti kapcsolatokra, ügyletekre használt kifejezés, főleg rövidítve használják
B2C (business-to-consumer vagy business-to-customer) - A cég és a fogyasztók vagy nem céges ügyfelek közötti kapcsolatokra használják, szintén főként rövidítve.
CEO - chief executive officer - vezérigazgató
co. - company
conf. call - conference call - konferencia - hívás
cost cut - Költségcsökkentés.
country manager - Multinacionális cég magyar leányvállalatának első számú vezetője.
c.c. - másolat továbbküldése e-mail-ben. (Eredetiben carbon copy- még az indigóval készült, papíralapú másolatok korából ered)
dept- department - részleg, osztály
Front office - akik közvetlenül kapcsolatot tartanak az ügyfelekkel. Ügyfélszolgálatos.
Helpdesk - Egyszerűbb ügyfél- és felhasználói panaszok kezelője.
IOU - I owe you - tartozom
Jr - junior
K - 1000 pénzegység- pl fizetésnél: 5K=5000 dollár/euró
know how - tudni valaminek a mikéntjét, hogyanját (megoldás, üzleti modell, módszer, technológia,stb.)
ltd - limited company (magyar viszonylatban ennek a megfelelője a kft)
meeting - értekezlet
encl. - enclosure - melléklet
PA- personal assistant - személyi asszisztens
pool car - céges autó, ami nem tartozik konkrét munkatárshoz, hanem előzetes igénybejelentés alapján egy-egy tárgyalásra vehető igénybe
process - a folyamat
p.s.-post scriptum - utóirat
p.p.- per-pro - valakinek a nevében
pls - please - kérem
PTO - please, turn over - kérem, lapozzon!
RSVP - meghívók esetén - kérem, válaszoljon! (francia eredetű)
s.a.e.- stamped addressed envelope - előre megcímzett,felbélyegezett boríték
staff - személyzet
target - cél (itt főként értékesítési területen a sales target kifejezés gyakori, ami a behozandó pénzt jelöli)
task- feladat
team leader - Egy szervezeti egységen belül a csapat vezetője.
VAT - ÁFA (általános forgalmi adó
update - Frissítés. Egy témát aktualizálása információkkal. Használják az irodai nyelvben az update-elni kifejezést is.
Takács Gabriella
monster.hu
Racionális oka van a keveréknyelvnek

Szójegyzék

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?