Így lehet feladatkör nélkül egymilliót keresni
Vizsgálja a BKV felügyelőbizottsága azon vezetők szerződését, akik feladatkör nélkül bruttó 972 ezer forintot keresnek havonta, és 110 százalékos prémiumra jogosultak. Elbocsátásuk esetén pedig 14+3 havi prémiumban részesülnek, ezért inkább nem küldik el őket.
A BKV felügyelőbizottsága (fb) bekérte a cég három üzemeltetési vezetőjének munkaszerződését; ők azok, akik feladatkör nélkül dolgoznak és kapnak fizetést, illetve prémiumokat - közölte csütörtökön Vitézy Dávid, a bizottság Fidesz által delegált tagja az fb-ülés szünetében újságíróknak.
Drajkó Imre, Drégely István és Bársony László 2007-ben, az Antal Attila nevéhez fűződő szervezeti átalakításkor kapták meg a posztot, azóta az szervezeti és működési szabályzat szerint nincs feladatkörük - mondta Vitézy Dávid. Hozzátette: Kocsis István vezérigazgató szerint korábban olyan szerződést kötöttek velük, hogy elbocsátásukkor nagyon nagy összegű végkielégítést kellene fizetni, ezért megfontolandó szerződésük felbontása.
Vagy feladatkört kell nekik adni a BKV-nál, vagy meg kell találni a szerződésbontás feltételeit - mondta az fb-tag, hozzátéve: Antal Attila korábbi vezérigazgató nagyon nehéz helyzetbe hozta a BKV-t.
A BKV honlapján lévő fizetési táblázat szerint mindhárom vezető bruttó 972 ezer forintot keres havonta, és 110 százalékos prémiumra, elbocsátásuk esetén pedig 14+3 havi prémiumra jogosultak.
Vitézy Dávid hangsúlyozta: bármilyen, az fb-t érintő személyi változásokról döntsön is a Fővárosi Közgyűlés, az nem fogja befolyásolni a vizsgálat lefolytatását.
A felügyelőbizottság döntött arról is, hogy lezártnak tekinti a 2003 óta megkötött munkaszerződésekről és végkielégítésekről készült anyag vizsgálatát. A 400 oldalas dokumentumból kiderül, hogy az eddigi 800 millió forinton felül további 200 millió forintnyi kár érhette a BKV-t, mert olyan összegeket fizettek ki, amelyek a szerződésekből "nem eredhettek" - közölte az fb-tag.
Átfogó vizsgálatot indít az fb a Regőczi Miklós korábbi értékesítési és kommunikációs vezérigazgató-helyettes részlege által kötött mintegy hatszáz szerződés ügyében is. Vitézy Dávid azt mondta: minden szerződés, amelyet közülük átnézett, tartalmazott valamilyen hibát, ezért újabb feljelentések várhatók. Úgy tűnik, hogy több millió forintot fizettek ki teljesítésigazolás nélkül, és olyan is volt, hogy a kifizetés mögött nem is állt szerződés - tette hozzá.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?