kapubanner for mobile

Így változott a munkanélküliség Csehországban

Prágában volt a legalacsonyabb a munkanélküliség az országon belül.

Augusztusban 4,5 százalékra emelkedett a munkanélküliség Csehországban a júliusi 4,4 százalékról - közölte a cseh munkaügyi hivatal (ÚP CR) hétfőn Prágában. Megszokott jelenségről van szó, mert a nyári hónapokban a cégek új embereket nem vesznek fel - mutatott rá a hivatal.

A nyári szezon végén 333 624 munkanélkülit tartottak nyilván a hivatalok, mintegy négyezerrel többet, mint július végén. Másfelől a cégek 95 117 szabad munkahelyet kínáltak, ami lényegében megfelel a július végi adatnak. Tavaly augusztusban 3,8 százalékos volt a csehországi munkanélküliség - emlékeztettek a statisztikusok.

"A munkanélküliség augusztusi növekedése 4,5 százalékra mérséklődött, ez megfelel a nyári szezonnak, amikor az új alkalmazottak felvétele igen mérsékelt" - mondta Marian Jurecka, munkaügyi miniszter újságíróknak.

"Szeptemberben várhatóan többen lépnek munkába, például az új iskolaév kezdetével összefüggésben is" - tette hozzá Matej Novák, a munkaügyi hivatal vezérigazgatója.

Regionális bontásban a legmagasabb, 6,7 százalékos munkanélküliséget az Ústecky régióban mutatták ki, míg a legalacsonyabbat, 3,5 százalékot Prágában. A fővárosban van egyébként a legtöbb szabad munkahely is, mintegy 23 ezer.

 

MTI

  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Horvátországban minden második fiatal ezer euró alatt keres

A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk

Sztrájk miatt szinte a teljes élet leáll ma ebben az országban

A közlekedés kivételével minden állami és magán ágazatot érint az olasz szakszervezetek által hétfőre meghirdetett általános sztrájk, amelyet a... Teljes cikk

A legtöbb munkáltató nem áll készen a menopauza-megfelelési határidőre

Egy kutatás szerint tíz nőből kilenc női munkavállaló tapasztalja a menopauza tüneteit, és 44% szerint ez befolyásolja munkaképességüket. Teljes cikk