Imre Loránd Balázst nevezték ki az East Side Consulting budapesti irodájának élére
Megnyitotta budapesti irodáját a németországi illetőségű, tizenegy - főként kelet-európai - külképviselettel rendelkező kommunikációs ügynökség, az East Side Consulting Gmbh. A magyar piacon több éve működő ügynökség budapesti irodájának vezetésére, illetve magyarországi ügyfelei képviseletére Imre Loránd Balázst választották ki - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
Imre Loránd Balázs (28) több éve foglalkozik professzionálisan public relations-szel: ügynökségi pályafutását a Café PR-nél kezdte 2004-ben, majd 2008 júniusáig a Próbakő Kommunikáció csapatát erősítette mint senior ügyfélkapcsolati menedzser.
A szakember kiemelkedő tapasztalattal rendelkezik az információs technológiával és telekommunikációval foglalkozó cégek kommunikációjának területén; többek között olyan cégeknek dolgozott, mint a Symantec, a Microsoft, a Sony, a SES ASTRA, a Verbatim, a Tele2 és az Invitel.
A szakember kiemelkedő tapasztalattal rendelkezik az információs technológiával és telekommunikációval foglalkozó cégek kommunikációjának területén; többek között olyan cégeknek dolgozott, mint a Symantec, a Microsoft, a Sony, a SES ASTRA, a Verbatim, a Tele2 és az Invitel.
- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon