kapubanner for mobile

Indokolt volt a Széchenyi Kártya Program kibővítése

Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy indokolt volt a Széchenyi Kártya Program kibővítése beruházási és forgóeszközhitellel - mondta Krisán László, a Ka-Vosz Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek.

Emlékeztetett arra, hogy a Széchenyi Kártya kibocsátása folyószámlahitellel indult 2002-ben, az idén augusztusban a kormány forgóeszközhitellel, szeptemberben beruházási hitellel bővítette a portfóliót, és a tervek szerint januárban indul az uniós források felhasználásához szükséges önerő egy részét fedező úgynevezett önerő hitel.

Krisán László elmondta: a Széchenyi Kártya forgóeszközhitelt eddig több mint 300-an igényelték, ami azt jelzi, hogy a vállalkozók már tudatosan válogatnak a termékek között. Beruházási hitelre több mint 40 vállalkozó nyújtott be igényét. Ez a konstrukció ugyan némiképpen lassabban indult, mint a korábbi termékek, hiszen szem előtt kell tartani, hogy tíz éves futamidőre vonatkozik a kötelezettségvállalás, valamint a válság hatására a vállalkozások piacai beszűkültek, ami visszavetette fejlesztési kedvüket.

A januárban induló Széchenyi Kártya Önerőhitel beindítása jelentős segítséget ad majd a vállalkozásoknak fejlesztési források megszerzéséhez - mondta Krisán László. Hozzátette: a Széchenyi Kártya Önerőhitel konstrukció elkészült, de a részletekről még egyeztetni kell az Európai Unióval, mivel ez is támogatott konstrukció, ami hozzáadódik a pályázati támogatáshoz.

A Ka-Vosz vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a Széchenyi Kártya termék a bankok számára is fontos, reális alternatíva a kkv-k hitelezésében. A bankok köre jövőre bővülni fog, jelenleg folyamatban van a pénzintézetek pályáztatása, sok a jelentkező, de csak olyan bankokkal szerződik a Ka-Vosz, amelyek a kkv-k finanszírozásában stratégiailag érdekeltek.

A Ka-Vosz dolgozik az Agrár Széchenyi Kártya kidolgozásán, várhatóan jövő év első felében ezt a terméket is meghirdetik - közölte Krisán László. Utalt arra, hogy az agráriumnak szóló Széchenyi Kártya terméknél figyelembe kell venni a mezőgazdasági támogatás uniós szabályozását, amely lényegesen kevesebb mozgásteret ad, mint más szektorok.

A Ka-Vosz adatai szerint a Széchenyi Kártya indulása óta 850 milliárd forint hitelt helyeztek ki, 187 ezer vállalkozó igényelt, és mintegy 140 ezer kapta meg a kártyát. Az idén 130 milliárd forint hitel került ki a Széchenyi Kártya termékeivel, köztük az új konstrukciókkal is, és van köztük olyan vállalkozás is, amely mind a három meglévő Széchenyi Kártya konstrukciót igénybe veszi.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden nyolcadik magyar orvos külföldön dolgozik, és nem csak a pénz miatt

A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk

Csak az orvosok lelkiismerete miatt működött az ellátás ebben a térségben

A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk

Felmérés: ennyivel nőhet a bére annak, aki jól ismeri az AI-t

Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk