kapubanner for mobile

Indul az 1+1 program: a vállalkozó fejleszt, a kormány mellétesz

Soha nem látott támogatásban részesülnek a kis- és középvállalkozások – jelentette ki a Fidesz és a KDNP kommunikációs igazgatója szerdán Facebook-oldalán közzétett videójában.

Menczer Tamás azt mondta: a Demján Sándor-programban a kkv-k tőkejuttatásban és kedvezményes hitelben is részesülhetnek.

Sőt a kormány elindítja az 1+1 programot. Ez azt jelenti, hogy ha a vállalkozó fejleszteni szeretne, és betesz egy forintot, akkor a kormány is mellétesz egy forintot – emelte ki.

Hozzátette: mindez lehetővé teszi a kkv-k számára az úgynevezett méretugrást, a méretük jelentős növelését, sőt akár az exportpiacokra történő kilépésüket is.

A kkv-k támogatása azért is fontos, mert a magyar munkavállalók 75 százaléka ezeknél a vállalkozásoknál dolgozik – hangsúlyozta a kormánypárti politikus.

Ilyen program a kkv-k számára még soha nem volt, most már van – zárta szavait Menczer Tamás.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek