kapubanner for mobile

Indul az 5. Civil Licit - "jobb emberré tesz mindannyiunkat"

Elindult a civil szervezetek pályáztatása az immár ötödik alkalommal megrendezésre kerülő Civil Licit fenntarthatósági árverésre, melynek kiemelt célja, hogy a for-profit és a non-profit szektor együttműködését segítse. A különleges aukción résztvevő 10 civil szervezet 10 szolgáltatását egy független bírálóbizottság választja ki a beérkezett pályázatok közül.

Különleges fenntarthatósági eseményként indult útjára még 2008-ban a Civil Licit árverés, mely rendhagyó módját választotta annak, hogy a vállalati és civil szférát közelítse egymáshoz és a két szektor közötti párbeszédet erősítse. "Rövid és hosszú távú célunk is az, hogy bemutassuk a két fél számára az egymásban rejlő piaci és üzleti lehetőségeket" - mondta el Kiss Gyöngyvér, a Civil Licit szóvivője. "Fontosnak tartjuk láttatni, hogy a civilek nem csak az adományozási tevékenység potenciális célcsoportjai lehetnek, hanem olyan tudás birtokában vannak, mely pénzbeli értéket jelenthet egy vállalat számára. Arra ösztönözzük ezért évről évre őket, hogy speciális ismereteik alapján próbáljanak a vállalatok számára kialakítani olyan szolgáltatásokat, melyek hasznot, versenyelőnyt, beépíthető tudást jelenthetnek egy cég számára is. Így valós üzlet alakulhat ki a két szektor között, mely a fenntartható működés és fejlődés egyik kiemelkedő megnyilvánulása lehet" - tette hozzá a szóvivő.


Fő szempont: a vállalati hasznosíthatóság



A civil szervezetek pályázat keretében nyerhetik el a jogot a Civil Liciten való indulásra. A pályázó a környezeti és társadalmi fenntarthatóság szinte bármely területére összpontosuló szolgáltatással indulhat. Szem előtt kell tartania azonban azt, hogy szolgáltatása illeszthető legyen egy vállalat működésébe, hasznosítható legyen egy cég számára, valós piaci igényre adjon megoldási javaslatot, ötvözve természetesen ezt saját szakterülete sajátosságaival. A szervezők az idei évben még több civil szervezet pályázatára számítanak, hiszen könnyítettek a részvételi feltételeken. "Szeretnénk, ha évről évre egyre több civil szervezet nyitna a for-profit szektor felé ily módon is, hiszen úgy véljük, hogy az a szervezet, aki nem kerül be a legjobbnak ítélt tízbe, kap egy új vezérfonalat, hogyan lehet elindulni a vállalatok felé" -– fűzte hozzá Kiss Gyöngyvér. A civil szervezetek pályázatait 2012. július 31-éig várják a szervezők, melyeket CSR-szakértők, szociológusok, vállalati szakértőkből álló független bizottság bírál el.


Sikeres, megvalósult projektek a vállalati gyakorlatban



A Civil Licit fenntarthatósági aukció elmúlt négy éve során negyven civil szolgáltatás talált gazdára, a leütési érték megközelíti a kilencmillió forintot. A tavalyi év szolgáltatásai közül már sok megvalósult. Az OTP Bank a tavalyi évben két szolgáltatásra is sikeresen licitált, a GAK Oktató, Kutató és Innovációs Nonprofit Közhasznú Kft. Befogadó Munkahely Programjára és az Egyesek Ifjúsági Egyesület GAMEkapocs elnevezésű önkéntes programjára. Az Egyesek Ifjúsági Egyesület programjának keretében a bank tíz önkéntese egy napot tölthetett együtt értelmi fogyatékos és ép fiatalokkal a Speciális Oktató és Foglalkoztató Intézmény (SOFI) épületében. A program szervezői úgy fogalmaztak, hogy a legnagyobb ajándék, amit a résztvevők adhatnak, hogy a fogyatékos gyerekekkel töltik a napot és csak rájuk figyelnek. A bank önkénteseinek beszámolójából azonban az derült ki, hogy ez éppen fordítva volt, nem ők adtak, inkább ők kaptak a gyerekektől.

A tavalyi év legeredményesebb licitálója a Nextent Informatika Zrt. volt, aki összesen négy civil szolgáltatást vásárolt a liciten, melyből kettőt saját céges partnereinek ajándékozott.
"
A partnereknek felajánlott szolgáltatások közül a Szempont Alapítvány "Professzionális ügyfélszolgálat különleges embereknek" elnevezésűt szolgáltatását emelném ki, melyet az egyik legnagyobb telekommunikációs partnerünk ügyfélszolgálatának ajánlottunk fel" - mondta Gátfalvi Tamás, a Nextent Informatika Zrt. vezérigazgató-helyettese. "A látássérült emberek megfelelő kiszolgálását a középpontba helyező tréning nem csupán elméleti, de a mindennapi ügyfélszolgálati munkába könnyedén átültethető gyakorlati tudást adott partnerünknek, így a szokásostól eltérő módon talán egy picit mi magunk is hozzájárulhattunk partnerünk jövőbeni sikereihez - tette hozzá Gátfalvi.

A Salva Vita Alapítvány "Színházi önkéntes programján" a cég alkalmazottai vettek részt, ami mindnyájuknak egyedülálló és felejthetetlen élményt nyújtott. A Szadai Meseház Kulturális Alapítvány környezet- és természetvédelmi táborát a Nextent elajándékozta a galgamácsai Fekete István Általános Iskola 30 alsós diákjának, akik június végén vesznek majd részt a táborozással egybekötött hasznos oktatáson. "Nem kérdés, hogy idén is ott leszünk a Civil Licit támogatói között. Meggyőződésünk, hogy a civilek által kínált program mindegyike segít egymás megértésében, elfogadásában, ami nem mellesleg a nap végén jobb emberré tesz mindannyiunkat" - értékelt a vezérigazgató-helyettes.


Az értékalapú gondolkodás a fejlődés egyik záloga



Az előző évek hagyományainak megfelelően a program szakmai támogatója a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. "Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a civil szervezetek által - az uniós forrásokból támogatott programokon keresztül -– elsajátított és felhalmozott tudásanyag és a jó gyakorlatok, tapasztalatok a vállalatok működésébe is beépüljenek" - mondta el Petykó Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke. "A vállalkozások gyarapodása nemcsak pénzben mérhető növekedést kell jelentsen, hanem a tudásközpontú, elfogadó szemléletmód, a vállalati belső kultúra fejlesztése, a fenntarthatósági eszmék tényleges megvalósulása is szolgálja Magyarország felzárkózását az európai élmezőnyhöz. A jelenlegi gazdasági struktúra alapjai láthatóan inognak, ezért előbb vagy utóbb a csupán profitmaximalizálásra épülő modellt egy új, összetartó, felelősen gondolkodó és cselekvő, értékalapú gazdasági paradigma fogja felváltani. Ennek a támogatása mindannyiunk feladata és ehhez járul hozzá a Civil Licit fenntarthatósági árverés" - tette hozzá az elnök.

A Civil Licit fenntarthatósági árverés idén 2012. november 6-án, a Design Terminálban kerül megrendezésre, melyhez az előző évek hagyományainak megfelelően egy izgalmas, igazi "kerekévfordulós" kísérőesemény is társul. Ennek részleteiről azonban csak a későbbiekben nyilatkoznak a szervezők.

A Civil Licitről
A Civil Licit egy olyan aukció, ahol civil szervezetek bocsátják árversére azon környezeti és társadalmi fenntarthatóságot elősegítő szolgáltatásaikat, melyek a cégek, vállalatok számára nyújthatnak szakmai segítséget CSR szemléletük fejlesztésében. A felkínált szolgáltatásokra vállalatok vezetői licitálnak, az aukció szabályai szerint. A rendezvény ötödik alkalommal kerül megrendezésre, az esemény szakmai támogatója a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség.
A Civil Licit aukciót 2010-ben CSR Hungary díjjal jutalmazták Közös felelősség - steakholder megoldások kategóriában.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknekinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Szakértő: Ezért kerülhetnek nehéz helyzetbe a nyugdíjasok a választás után

Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk

Hol ellenőriz az adóhatóság áprilisban?

Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk

Kutatás: ennyivel ér többet a diploma az érettséginél a munkaerőpiacon

A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk