kapubanner for mobile

Információs napokat tartanak az oktatási pályázatokról

A Comenius nemzetközi iskolai együttműködésekről és a Leonardo szakképzési mobilitási programról tart információs napokat október 8. és november 5. között Budapesten, illetve hét vidéki városban az európai oktatási és képzési pályázatokkal foglalkozó Tempus Közalapítvány - közölte a szervezet az MTI-vel. A regionális napokon az általános információk mellett a már megvalósult projektek is bemutatkoznak.

Az az iskola, amely szívesen bővítené nemzetközi kapcsolatait, az az oktató, aki fejlesztené szakmai tudását és megosztaná tapasztalatait külföldi pedagógusokkal, valamint szeretné tanítványait is bekapcsolni az európai együttműködésekbe, egészen a kezdő lépésektől a gyakorlati megvalósításig kaphat információkat, ötleteket és segítséget a Tempus munkatársaitól, valamint már gyakorló kollégáktól - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Az információs kampány október 8-án kezdődik Miskolcon, s november 4-én ér Budapestre összesen hét vidéki várost érintve. A Comenius program közoktatási pályázatai az óvodák, alap- és középfokú oktatási intézmények, valamint kollégiumok képviselőinek szólnak. A részt vevő intézmények Európa több országából nemzetközi együttműködés keretében együtt dolgozhatnak valamilyen közös témán, a pedagógusok és a gyerekek is bevonásával.

A Leonardo program a szakképzés területére irányul, általános céljai közé tartozik az innováció támogatása, a szakképzés vonzóbbá tétele, valamint a mobilitás elősegítése. A mobilitási projektek keretében fiatalok tölthetik szakmai gyakorlatukat egy külföldi fogadó intézményben, ahol munkatapasztalatot szereznek, fejlesztik nyelvi és szakmai készségeiket, illetve oktatók vehetnek részt szakmai tanulmányúton.
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek