Interneten és személyesen is kérhető az szja bevallási nyomtatvány
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) januárban valamennyi adózónak, akik tavaly saját maguk nyújtották be bevallásukat, már postázta az idei benyújtáshoz szükséges nyomtatványokat. Azok az adózók, akik mégsem kapták meg adócsomagjukat, interneten és személyesen is kérhetik az APEH-tól.
A bevallási kötelezettség teljesítéséhez szükséges programok az APEH internetes honlapjáról ingyenesen letölthetők. A kitöltéshez először az ÁNYK-AbevJava keretprogram letöltése szükséges, ezt követően pedig a 0953-as bevallás kitöltő programja is.
Akik elektronikus aláírásra regisztráltatták magukat az okmányirodában, adóhivatalban, vagy pedig egy elektronikus bevallás benyújtására jogosult személynek meghatalmazást adtak, azok elektronikus úton is továbbíthatják a bevallásukat - jelezte az APEH.
Akik internetes hozzáféréssel nem rendelkeznek, vagy nem kaptak a tömeges postázás során egységcsomagot, azok az adóhivatal ügyfélszolgálatain térítés nélkül kérhetik a bevalláshoz szükséges 0953-as nyomtatványt.
A személyi jövedelemadó bevallások benyújtási határideje - az egyéni vállalkozók és áfafizetésre kötelezett magánszemélyek kivételével - 2010. május 20. - emlékeztet a hivatal közleményében.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?