Ipari parkok Szabolcsban: minimum ezer új állás
Négy ipari park épül Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A legnagyobb, a Fényeslitke-Komoró között épülő ipari-logisztikai befektetőhelyre már bejelentkezett az ukrán Vorskla Steel cégcsoport, amely ezer dolgozót foglalkoztató acélhengermű-gyárat szándékozik létrehozni, jelenti az MTI-re hivatkozva a Magyar Nemzet.
Az új szabolcsi ipari parkok közül a Fényeslitke-Komoró között épülő ipari-logisztikai befektetőhely lesz a legnagyobb. A területre már bejelentkezett az első beruházó is, az ukrán Vorskla Steel cégcsoport, amely 1000 dolgozót foglalkoztató acélhengermű-gyárat szándékozik létrehozni, kiszolgáló szállítmányozási centrummal együtt.
Baktalórántházán közel egymilliárd forintos beruházással 18 hektáros ipari parkot alakítanak ki. A teljes termelői infrastruktúra kiépítése mellett 4100 négyzetméter alapterületű gyártócsarnokot is létrehoznak, valamint kisvállalkozások befogadására úgynevezett inkubátorházat építenek, szolgáltató létesítményekkel.
Nagykállóban a budapesti Három Cserje Ingatlanforgalmazó Kft. épít mintegy egymilliárd forintos költségből 26 hektáros ipari parkot. A területen 27-30 telekrészt alakítanak ki gyárak, kisebb üzemek, valamint logisztikai és szolgáltatási létesítmények létrehozásához a jelentkező befektetőknek.
A negyedik szabolcsi ipari park építése a tavasszal kezdődik Rakamazon, 600 millió forintos költséggel.
MTI/Magyar Nemzet
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?