Ismét az Audi a Nyugat-Dunántúl legnagyobb cége
Továbbra is az Audi Hungaria Motor Kft. a Nyugat-Dunántúl legnagyobb nettó árbevételt produkáló cége a száz legnagyobb vállalkozás adatait összesítő régiós TOP 100 kiadvány szerint, amelyet csütörtökön mutattak be Győrben.
Eközben harmadikról a negyedik helyre szorult - 2 százalékos csökkenéssel, 68 milliárdos árbevétellel - az E.ON Észak-Dunántúli Áramhálózati Zrt., 36,8 százalékos emelkedéssel 63,9 milliárd forintra javítva bevételét megőrizte ötödik helyét az SME Automotive Mirror Tecnology Hungary Bt. Őket sorrendben követve a BPW-Hungária Kft., a Nemak Győr Alumíniumöntöde Kft., a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt., az Alcufer Kft. és a Linde Gáz Magyarország Zrt. került be a tíz legnagyobb csoportjába.
Az eseményen elhangzott: a régió cégeinek árbevétele mintegy hétezer milliárd forint, ebből közel négyezer milliárdot a Győr-Moson-Sopron megyei vállalkozások produkálnak. Utóbbiak bevételeinek kétharmadát külpiacok hozzák; a TOP 100-ban szereplő cégek esetében ez az arány a nyolcvan százalékhoz közelít, a tendencia meghatározó eleme az Audi teljesítménye és exportja.
Horváth Szabolcs, a NAV Győr-Moson-Sopron megyei igazgatója az eseményen arról beszélt, hogy a növekedés a foglalkoztatási mutatókban is meglátszik; ezek a megyében öt, a TOP 100 körében tíz százalékkal emelkedtek tavaly. Az év első tíz hónapjában minden főbb adónemben emelkedett a bevétel, az ágazatok közül csak az építőipar nem tudott bővülni.
A regionális TOP 100 kiadványt a megyei napilapot kiadó Lapcom Kft. jelentette meg, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által közölt adatok alapján.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk
A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk
- Veszélyben az audis bérelőny? Új stratégiával készül a szakszervezet 2 hónapja
- Nulla százalékos béremelést ajánlott dolgozóinak az Audi Hungaria 2 hónapja
- Száz új munkahely Pécsen: ami most elindult, hosszú távra szólhat 3 hónapja
- Leépítés jöhet a győri Audinál, őket érintheti 3 hónapja
- Hol élnek a legjobban kereső magyarok? Településenként mutatjuk a nettó béreket 4 hónapja
- HR Tehetségek 2025: Bacsó György 5 hónapja
- A minimálbér emelése mindent borít. Az év végi bértervezést is 5 hónapja
- Meglepetés a Top 500-as listán: így teljesítettek a magyar cégek 5 hónapja
- Növekedést ért el a Pensum Group, ekkora nyereséggel zárta a félévet 7 hónapja
- Egy ország, két világ – elképesztő különbségek a német bérekben 8 hónapja
- Ebben segít a nettó-bruttó bérkalkulátor pályázóknak, cégeknek 10 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?