kapubanner for mobile

Ismét kötelezővé válhat a kamarai tagság

Ismét kötelezővé válhat a kamarai tagság Magyarországon. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke vetette fel az ötletet, de maga is érzi, áthidaló megoldásokat kell keresniük - írja a Világgazdaság.

A kormányzat egyelőre kivár, a Világgazdaság értesülései szerint még vizsgálják a kérdést. Magyarországon egyébként vannak olyan szakmai kamarák, amelyek tagsága kötelező, illetve arra is van példa, hogy a korábban kötelező tagságot eltöröltek, majd most ismét visszaállítanák.

A kkv-k hatékonyabb képviseletének az ígérete egyébként az egyik érve azoknak, akik a kötelező kamarai tagság mellett teszik le voksukat. Tény ugyanis, hogy a kisvállalkozások önkéntesen inkább kimaradnak, és sokaknak az a tapasztalata, hogy amikor kötelező volt a tagság, akkor sem tudták a szolgáltatásokat kihasználni, azaz hiába fizették a megszabott tagdíjat.

Nem véletlen tehát, hogy az első Orbán-kormány idején megszűnt az addig kötelező tagság. Sokak szerint ugyanis jól lobbiztak a kormánynál azok a vállalkozások, amelyek így fejezték ki bírálatukat a kamara nem elégséges tevékenységével, szolgáltatásával, működésével szemben.

Világgazdaság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek