Ismét leáll Franciaország
A francia szakszervezetek ismét jelentős tömegekre számítanak a nyugdíjreform ellen egy hónap alatt már a negyedik alkalommal, keddre meghirdetett országos tiltakozónapon: az utcai tüntetésekkel párhuzamosan több szektorban, köztük a közlekedésben ezúttal határozatlan idejű sztrájkba kezdenek a munkavállalók.
A vasutasok azonban már hétfőn este 8 órától megkezdik a határozatlan időre meghirdetett munkabeszüntetésüket. A kötelező minimum szolgáltatás bevezetése óta azonban előre közlik pontosan, hogy mely vonatok fognak közlekedni. A belföldi vonatoknak harmada indul majd el, a külföldre közlekedők közül a Párizst Londonnal összekötő Eurostaron nem kell fennakadásra számítani, a Brüsszel fele induló Thalysoknak pedig nyolcvan százaléka jár majd. Németország fele a vonatok kétharmada, Svájc fele nyolcvan százaléka fog közlekedni.
A városi tömegközlekedésben jelentős fennakadások lehetnek: Párizsban csak minden ötödik metró indul el, a buszoknak kétharmada fog járni, míg a villamosok menetrendje nem változik. Mivel a tömegközlekedési dolgozók is határozatlan időre hirdettek munkabeszüntetést, csak kedden este fog kiderülni, hogy másnap is folytatódik-e a sztrájk.
A közszféra valamennyi nagyvállalata részt vesz a megmozdulásban: a távközlési és energiaszolgáltatók alkalmazottaitól a tanárokon és az egészségügyi dolgozókon át a postásokig. Az olajfinomítók pedig szintén határozatlan időre leállnak kedden.
A tiltakozás tárgyát képező nyugdíjreform tervezetét a nemzetgyűlés már elfogadta, a szenátusban a héten zárul le róla a vita, s várhatóan még a hónap vége előtt végszavazást tart a parlament.
A tiltakozási hullám nyomására Nicolas Sarkozy francia államfő múlt csütörtökön kisebb engedményeket tett a mandátuma legfőbb ügyének tekintett nyugdíjreformban, de a legfontosabb elemein továbbra sem hajlandó változtatni. A csomag egyik legfontosabb intézkedése a nyugdíjkorhatár fokozatos felemelése 60-ról 62 évre, valamint a közszférában dolgozók járulékának és a magas jövedelmek adójának egyszázalékos növelése. Ezenkívül a teljes összegű nyugdíj a jelenlegi 65 helyett ezentúl 67 évtől jár maj, vagy 41 és fél év munkaviszony után.
Az elnökség által bejelentett két intézkedés a legalább három, illetve fogyatékos gyermeket nevelő szülőknek lehetővé teszi, hogy továbbra is megkaphassák a teljes összegű nyugdíjat 65 éves koruktól, akkor is ha nem rendelkeznek a nyugdíjhoz elégséges idejű munkaviszonnyal. Az engedmény azonban csak az 1951 és 1955 között született nőkre vonatkozik. A munkaügyi minisztérium becslése szerint a kivétel 130 ezer családos nőre vonatkozhat.
A szakszervezetek azonban továbbra is elégedetlenek, s az újabb sztrájkban a lakosság is támogatja őket. A hétfőn nyilvánosságra hozott két felmérés szerint a BVA illetve a CSA közvéleménykutató-intézetek részéről, azt mutatja hogy a franciáknak 69 százaléka indokoltnak tartja az újabb munkabeszüntetést, s 66 százalékuk támogatja a "bekeményítést", azaz azt, hogy a negyedik alkalommal már nem egynapos, hanem határozatlan idejű sztrájk kezdődik.
Az előző tiltakozó napokon a szakszervezetek szerint 3 millióan, a rendőrség szerint 1 millióan vettek részt a tüntetéseken. Újdonságot jelent, hogy a szervezők kérésére kedden várhatóan diákok is nagy számban vonulnak majd utcára.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egyre több jel utal arra, hogy megtorpant a munkaerőpiac Nyugat-Európában, különösen az iparban. Bár a foglalkoztatottság még magas, a háttérben... Teljes cikk
A PwC amerikai vezetése egyértelművé tette: a mesterséges intelligencia használata nem választás, hanem alapelvárás a dolgozók számára. Teljes cikk
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk
- Aggasztó jelek a német munkaerőpiacról: Ennyi állás tűnt el 2 napja
- Szakértő: Ezért kerülhetnek nehéz helyzetbe a nyugdíjasok a választás után 3 napja
- Tényleg a 72 órás munkahét a megoldás? Egy orosz milliárdos szerint igen 1 hete
- Most dől el minden: később már nem kérhető a nyugdíj újraszámítása 1 hete
- Még a választások előtt jöhet a tanársztrájk? 2 hete
- Borúlátóak a cégek, mégis AI-ba fektetnek - mutatja egy friss felmérés 2 hete
- Ennyi magyar kap havi 2 millió forintnál több nyugdíjat 2 hete
- Évente egy kabát, de közben beázik a ház – mi történik a magyar nyugdíjakkal? 3 hete
- Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál 3 hete
- NGM-államtitkár: a több mint 10 fős cégek húzzák a kkv-szektort 1 hónapja
- Felfüggesztik a sztrájkot a pécsi buszvállalatnál 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?