Itt a stratégia: 700 ezerre kell növelni a létszámot a mezőgazdaságban
A már egy éve készülő nemzeti vidékstratégia újabb szakaszhoz érkezett, miután szerdán elfogadta azt a kormány. A konkrét célkitűzések között szerepel, hogy 2020-ig a mezőgazdasági foglalkoztatás 400 ezerről 700 ezerre növekedjen. Ezt szakértők túlzottnak tartják, de a munkahelyteremtés és a hazai élelmiszer fogyasztásának növelése jó útnak látszik - olvasható a Népszabadságban.
A stratégia konkrét célkitűzései között szerepel, hogy 2020-ig a mezőgazdasági foglalkoztatás 400 ezerről 700 ezerre növekedjen, a helyi értékesítés aránya 7 százalékról 20 százalékra, az ökológiai gazdálkodásba vont területek aránya 350 ezer hektárra, a fiatal gazdák aránya pedig 21-ről 30 százalékra emelkedjen.
A mezőgazdaság 700 ezer fős foglalkoztatási tervét tartja a program leggyengébb pontjának Raskó György agrárközgazdász. Nemzetközi versenyképességi statisztikai adatokat idézve megemlítette, hogy az USA-ban és Hollandiában egy teljes munkaidőben a mezőgazdaságban dolgozó ember 170-180 ember ellátására szolgáló élelmiszert állít elő, ez a mutató Franciaországban 70-80 fő, míg Magyarországon 40. Nézete szerint a szabad piacok idején a stratégiában megjelölt dolgozót a mezőgazdaság csak akkor tud eltartani, ha ezek egy része közmunkás. Szerinte az ágazat belső piaci lehetőségeit növelné, ha a politikai vezetés végre elszánná magát a feketegazdaság felszámolására; ez különösen a húsipar és a zöldség-gyümölcs ágazat számára lenne létkérdés.
A húsipar kapcsán megemlítette, hogy miközben a Pick-csoport jól szervezetten működik, más, közöttük patinás magyar feldolgozók nagy bajban vannak. Véleménye szerint itt a pillanat, hogy a program részeként egy állami holdingba tömörítsék ezeket, ezzel egy 70-80 milliárd forint árbevételű nagy magyar húsipari szervezetet létrehozva. Ez a cégbirodalom szerinte, az állattartók számára is elegendő biztonságot nyújtva, képes lenne a mostaninál jobb üzleteket kötni a magyarországi és külföldi kereskedőkkel. A szintén széles termelői kapcsolatokkal rendelkező tejiparban már nem lát hasonló lehetőséget, nézete szerint ez az ágazat már elveszett, hiszen a hazai tej-, tejtermékfogyasztásnak 45 százaléka importból származik.
Mártonffy Béla, a FruitVeb Magyar Zöldség, Gyümölcs Szakmaközi Szervezet elnöke azt említette meg, hogy a lengyel vagy osztrák példához hasonló családi adózást kellene bevezetni.
Népszabadság
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk
A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk
- Ezer új munkahely jön létre Miskolcon 2 hete
- KSH: 66 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak átlagos létszáma 2 hete
- Szemléletváltás a HR-ben: a legjobb HR stratégiák a régióból 2 hete
- AI mindenhol, profit sehol? Egyre idegesebbek a HR-vezetők 2 hete
- Vége a 9-5-nek? Így alakítja át ez a trend a magyar munkaerőpiacot 3 hete
- Horvátországban minden második fiatal ezer euró alatt keres 1 hónapja
- Így áll most a munkanélküliség Európában – a fiatalok helyzete továbbra is nehéz 1 hónapja
- Czomba Sándor: indul a Lakhatási és Utazási támogatás 2026 1 hónapja
- Több a munkanélküli, kevesebben dolgoznak – kijöttek a friss KSH-adatok 1 hónapja
- Ők adják a munkát a nyugdíjasoknak: itt a lista a legnagyobb szövetkezetekről 2 hónapja
- 5+1 HR trend: mihez csatlakoznak és mit hagynak ott a munkavállalók 2026-ban? 2 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?