Itt az új megszorítócsomag
Jövőre megszűnne a 13. havi nyugdíj, befagyasztanák a bruttó családi pótlékot, a gyed egy, a gyes két évig járna és felülvizsgálnák a rokkantsági rendszert, értesült a Magyar Nemzet. A kormányszóvivő cáfolja a lap értesüléseit.
Jövőre a kormány befagyasztaná a bruttósított családi pótlékot, a gyed folyósítását egy évre csökkentené, a gyes pedig két év időtartamú lenne, valamint felülvizsgálnák a rokkantsági nyugdíjrendszert - értesült kormányzati forrásokból a Magyar Nemzet.
A lap szerint megszűnne a 13. havi nyugdíj is, úgy, hogy aki 2010 előtt még kapta, annak beépülne a járandóságába, ám aki később megy nyugdíjba, annak már nem járna.
A lap információi szerint idén 80-100 milliárd forintos kiadáscsökkentést terveznek: többek között 30 milliárd forintot vesznek el az egészségügyi alapból és 50 milliárd forinttal csökkentik a minisztériumok kiadásait. Ezen túl az intézmények dologi kiadásait is megkurtítaná a kormány.
A kormányszóvivő szerint nemhogy kormánydöntés nincs, de még csak téma sem volt az, amiről a csütörtöki Magyar Nemzet ír. "A Magyar Nemzet ismét csak találgat, és találati aránya most sem jobb, mint szokott lenni" - reagált Daróczi Dávid a cikkre.
Hozzátette: a kormány a tervek szerint február 15-i ülésén fog tárgyalni azokról a javaslatokról, amelyek a foglalkoztatási rendszer, a szociális ellátások, illetve az adó- és járulékrendszer átfogó megújítását tartalmazzák.
Híradó/Magyar Nemzet

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?