kapubanner for mobile

Itt van Magyarország 200 legeredményesebb vállalata

A magyarországi nagyvállalatok megkezdték a kilábalást a 2008-09-es válságból. A kétszáz legnagyobb hazai cég árbevételében az tükröződik, hogy nemcsak ledolgozták a 2009-es 10,8 százalékos visszaesést, hanem közel 5 százalékkal túl is lépték azt. Ennek ellenére egyelőre kivárnak a foglalkoztatás-bővítéssel - mutat rá a portálunkhoz érkezett sajtóközlemény.

Az előző évi listában szereplő TOP 200-as cégek közül idén kevesebb a száma azoknak, akik a 2010. évi árbevételük alapján lecsúsztak a listáról, viszont meglepő módon szép számmal akadtak olyan cégek -– nevezhetnénk ezeket "visszatérőknek" is - akiket 2009-ben a válság megviselt, de 2010-ben már vissza tudtak kapaszkodni a lista alsó szegmensébe.

Leginkább az exportra termelők javítottak eredményeiken, ám nagy kérdés, hogy mennyire alkotnak "szigetet" a magyar gazdaságban, és mennyire integrálódnak, viszik közelebb vállalatainkat az innovációs centrumokhoz? A 2010-es adatokból kiolvasható másik, fejtörésre okot adó tendencia, hogy a tőkekivonásokra utaló jelzések csak átmeneti jelenséget tükröznek, avagy egy tulajdonosi stratégiaváltás kezdetét jelzik. A Figyelő idei listája a hagyományokat folytatva a TOP 200 Gálához időzítve jelenik meg.

Nettó árbevétel alapján a Figyelő TOP 200 lista vezető vállalatai 2010-ben:

1. Mol Nyrt.
2. Audi Hungaria Motor Kft.
3. Nokia Komárom Kft.
4. GE Hungary Kft.
5. Samsung Electronics Magyar Zrt.
6. Philips Magyarország
7. E.ON Földgáz Trade Zrt.
8. Panrusgáz Zrt.
9. Magyar Telekom Nyrt.
10. Tesco-Globál Áruházak Zrt.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek